Szinte mindenkinél drágábban vesszük az orosz gázt

A szlovének negyed-, a románok és a csehek pedig harmadáron vásároltak Magyarországhoz képest.

Miközben a kormányzat már tavaly a kedvező árral kampányolt a Gazprommal kötött hosszútávú szerződés mellett, és a háború kitörése óta ez a narratíva még hangsúlyosabb lett, hazánk nemcsak a korábbiakhoz, hanem más országokhoz képest is nagyon sokat fizet az orosz gázimportért - hívta fel a figyelmet a G7.

A lap számításai szerint februárban köbméterenként nagyjából 394 forintos átlagáron érkezett Magyarországra az orosz földgáz, ami több mint a hétszerese az egy évvel korábbi szintnek. Ez abból a szempontból különösen érdekes fejlemény, hogy a kormányzati kommunikációban nagyon nagy hangsúlyt kapott az elvileg erre alapozott rezsicsökkentés, illetve tavaly szeptemberben a legutóbbi szerződés aláírásakor Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta: kedvező formulában sikerült megegyezni az oroszokkal.

A lap szerint ugyanis 11 uniós tagállam esetében pontosan meg lehet határozni, hogy mennyi volt az adott hónapban az orosz importgáz átlagára. Ezek közül pedig februárban kizárólag Litvániában volt magasabb, mint Magyarországon. Mint kiderült, még a németek is olcsóbban veszik a gázt.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ennek oka, hogy tavaly olyan szerződést írtunk alá a Gazprommal, melynek eredményeként sokkal gyorsabban és látványosabban megjelenik a tőzsdei jegyzések változása az árban, azaz más országokhoz képest előbb szembesülünk az árak drasztikus emelkedésével.

Emiatt később változhat a helyzet, és előfordulhat, hogy néhány hónap múlva mi kapjuk olcsóbban a gázt, mint mondjuk a románok vagy a csehek. Kiugróan olcsó azonban jó eséllyel akkor sem lesz Magyarország számára az orosz gáz. A múltban ugyanis hosszabb időtávot nézve is inkább a középmezőnyben volt a hazai ár, az EU-s átlagot pedig folyamatosan meghaladta - teszi még hozzá a lap.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság