Szlovéniában hivatalosan is vége a koronavírus-járványnak

Az EU-állampolgárok már szabadon beutazhatnak.

Hivatalosan befejezettnek nyilvánították a koronavírus-járványt Szlovéniában - közölte az Euronews.

A kormány döntése értelmében jó néhány egészségügyi korlátozás még érvényben marad, de egészséges EU-állampolgárok már szabadon beutazhatnak az országba anélkül, hogy karanténba kellene vonulniuk. Hétfőtől kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, az alsó tagozatosok iskolába, a kisebbek óvodába mehetnek.

Az Uniós tagországok közül Szlovénia az első, amely a járványt befejezettnek nyilvánította. Jelko Kacin kormányszóvivő azt mondta erről, hogy a folyamatos enyhülésre utaló adatok azt jelzik, az illetékesek kitűnő munkát végeztek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek