Szlovéniában ismét betiltják a 10 főnél nagyobb összejöveteleket

Pedig korábban szépen alakultak a dolgok.

A szlovén kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését - közölte Jelko Kacin kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani. Ennek feltétele, hogy a szervezőnek ismernie kell a résztvevőket, adataikat nyilvántartásba kell venniük, és azt egy hónapig meg kell őrizniük.

Maribor - Korábban úgy tűnt, Szlovénia túl van a nehezén
Pixabay.com
Ötszáz főig sporteseményeket és koncerteket csak abban az esetben lehet megrendezni, ha arra megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre, amelyen megvalósulhatnak a társasági távolságtartás feltételei. Az egyházi intézményekre külön rendeletek vonatkoznak, amelyek betartása mellett a tömeges események megtarthatók - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Romlanak az adatok

Mario Fafangel, a népegészségügyi intézet fertőző betegségekkel foglalkozó központjának igazgatója kedden elmondta: az e lmúlt két hétben 9,85 főre emelkedett a százezer lakosra vetített fertőzöttek száma az országban, ami eléri azt a küszöböt, amelyet Szlovénia más országokkal szemben állított mércéül.

Ljubljana úgynevezett sárgalistára teszi azokat az uniós országokat, ahol ez a mutató eléri a tízet, és ezen országokból a Szlovéniába való beutazáshoz 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér. A nem uniós állampolgároknak Szlovéniában két hét karanténba kell vonulniuk.

A kabinet által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 24 újabb esettel 1763-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.

Új halálesetet ugyanakkor nem regisztráltak Szlovéniában, a járvány halálos áldozatainak száma így 111 maradt.

A diagnosztizált betegek közül mindössze 14-en vannak kórházban, közülük senkit nem ápolnak intenzív osztályon.

Horvátországban családi eseményeken terjed a betegség

A szomszédos Horvátországban a válságstáb jelentése szerint kedden 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3325-öt, és egy új halálesetet regisztráltak, így a járvány halálos áldozatainak száma 114-re nőtt. A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen magas számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban. A diagnosztizált betegek közül 91-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek teljes száma 934.

A vírus főleg családi összejöveteleken terjed: esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken. A horvát válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

A fokozatosan romló balkáni helyzettel lapunk egy korábbi írásában részletesen foglalkozott. Szerbiában 60 sérültje van az éjszakai koronavírus-tüntetéseknek, az egész Balkánon romlik a helyzet 2020. July 08. 13:18

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek