Néptáncünnep az Agorában - 35 éves lett a Szökős Néptáncegyüttes

A jubileumi esten összegyűlt a közösség apraja-nagyja: a derékhad, az idősebbek és az utánpótlás, a fiatalok és a gyerekek.

„Közösségünk 1988-as megalakulása óta Vas megye meghatározó folklórműhelye. Célunk szűkebb hazánk és a Kárpát-medence táncos örökségének továbbéltetése - a színpadon, a táncházban, a mindennapokban..." - olvashatjuk a Szökős Néptáncegyüttesrről a rövid leírást a táncosok Facebook-oldalán. A Szökős persze még ennél is több: egy nagy család, ahol a néptánc generációkat köt össze.

Nem egyszer a táncos közösségből választottak egymásnak párt a fiatalok, a közös szenvedély segít összetartani a kapcsolatokat a hétköznapokban is, aztán néptáncosok lettek a gyerekek, 35 év alatt talán még unokák is.

2023-ban volt 35 esztendős az együttes. Három és fél évtized leforgása alatt a táncosok több nemzedéke járult hozzá a folklórörökség megőrzéséhez, s élhette át az együttes tagjaként a szakmai sikerek és közösségi élmények sorát. Ezeket idézték fel vasárnap a jubileumi estén az Agora MSH-ban jelenlegi és egykori tagok.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

Ahogy azt előzetesen ígérték, a közönség csokorba gyűjtve láthatta az elmúlt évek legsikeresebb koreográfiáit, de színpadra lépett az alapítók nemzedéke: az „ŐsSzökős” és a 2010-es évek csapata, a „RitkánSzökős” is.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

A közösség jövőképe pedig a Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola három csoportjának közreműködése, valamint a Vasi Legényczéh fellépésével elevenedett meg.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

Táncban kelt életre a népmesék és anekdoták világa, a táncszínház műfaja felé pedig Bognár József országos hírű alkotása: a Tóték tánca – tisztelet Örkény Istvánnak című darab nyújtott humoros kitekintést.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

A talpalávalót vonós felállással a Sárarany Zenekar húzta, de a Juhos Együttes és a Savaria Rézfúvós Együttes is zenélt. A fináléban fellépett Bognár Szilvia népdalénekes, aki korábban a Szökős-táncosok közösségét erősítette.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

Mintegy százötven táncos lépett fel a jubileumi előadáson, és varázsolt igazi folklórünnepet egy februári vasárnap estéből.

Szökős 35 év Néptánc gála
Kattintson a további képekért!
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra