„Csak nem betiltották ezeket a bérelhető taligákat? Máskor úgy kell elugrani előlük” – mondta hangosan egy idős férfi valamelyik nap az utcán. Rögtön tudtam, hogy az elektromos rollerekre gondol, amelyek az egész országban egyre népszerűbbek. Igaz, a hidegben kevesebben járnak velük, nincs most szezon, ez szúrhatott szemet az idős férfinek, de nem tiltották be a járgányokat. Sőt, a tavalyi évben bérelhető e-rollerekkel Szombathelyen belül 307 ezer kilométert tettek meg míg a Föld és Hold közötti távolság 384 400 kilométer, vagyis szép teljesítményről beszélhetünk.
„Tehát ebből látszik, hogy van létjogosultsága ezeknek az eszköznek.” – mondta Németh Ákos, szombathelyi környezetvédelmi tanácsnok, a rollerügy főfelelőse.
Megtudtuk tőle, jelenleg 200-250 darab Lime-roller van a városban. 12-18 óra között használják leginkább azokat. Amennyire népszerűek, ugyanannyira megosztóak is. Van, aki betiltaná, más kifejezetten szereti. Ez derült ki még nyáron, amikor a szombathelyieket kérdeztük a rollerekről.
Olvasóink többször írtak is nekünk arról, hogy szerintük nagy baj, hogy bárki használhatja ezeket az eszközöket, ezért nagyon sok balesetveszélyes helyzet adódik. Közlekedési szakértőnk is hasonlóan látta Az a gond, hogy bárki használhatja az elektromos rollereket, korlátozás nélkül 2022. July 05. 07:24 ezt, hiszen a szabályozás továbbra is várat magára.
Volt olyan, aki videóra vett egy hajmeresztő rolleres mutatványt, és elküldte „Ez igen! Ez ám a közlekedés” – hajmeresztő rolleres mutatvány Szombathelyről 2023. September 23. 16:48 lapunknak. Mi is beszámoltunk olyan balesetről amelyet rolleres okozott, de tegyük hozzá, olyanról is, melynek nem okozója, hanem elszenvedője volt.
Szanaszét hagyott járgányok
Nemcsak olvasóink, kollégáink is több helyen láttak az út közepén, egyedül árválkodó rollereket. A legextrémebb eset talán az volt, amikor egy Lime roller a Perint-patakban kötött ki.
Akadt olyan is, amikor valaki az egyik elkerülő út mellett döntött úgy, befejezi a rollerezést, és otthagyta a kétkerekűt.
Finomítottak a rendszeren
Aztán a tesztidőszakot követően egymás után bukkantak fel Szombathely belvárosában a zöld, Lime felirattal és roller-ábrával jelölt parkolóhelyek is.
Most már csak két zóna van. Az egyik teljesen tiltott zóna, ahová be sem lehet menni, tehát fizikailag leáll a roller. Ilyen Szombathelyen a Fő tér és ilyenek a parkok. A másik zónában kétféle parkolópont van: az egyiket felfestéssel, a másikat pedig egy kis táblával jelölik. Amikor egy ilyen zónában akarjuk leállítani a fizetést, akkor az applikáció jelzi is, hogy nem hagyhatjuk ott bárhol, hanem egy parkolópontra kell vinni a rollert.
Németh Ákos elárulta, a cég képviselőjétől úgy tudja, Szombathelyen nagyon kulturáltan használják a bérelhető rollereket, és már a bevezetés után jobb volt a helyzet, mint más nagyvárosokban. Persze egy-két kirívó eset itt is akadt, de egy idő után megunták akcióikat azok, akik esetleg „poénból" mondjuk bedobták a patakba a járgányt.
Persze kellett némi idő, míg hozzászokott a város lakossága az új szolgáltatáshoz, bár a kezdetek óta sokat javult a helyzet, és reméljük nemcsak most látjuk így, amikor éppen nincs kifejezetten szezon.
Maradjanak?
Ahogy arról lapunk is beszámolt Újabb egy évig maradnak a bérelhető elektromos rollerek Szombathelyen 2023. June 15. 12:15 korábban, 2024. június 30-ig biztosan maradnak a zöld színű, bérelhető elektromos rollerek Szombathelyen, hiszen a közgyűlés ezt megszavazta.
Németh Ákos pedig azt mondta, ő amellett fog érvelni legközelebb is, hogy ne szüntessék meg a lehetőséget. Szerinte a város egészének hasznos a rendszer: kivált autós utazásokat, kevesebb a szén-dioxid kibocsátás és kevésbé terheltek a közutak, illetve egy plusz szolgáltatás a szombathelyieknek.