Nemény András: Ha nincs kormánytámogatás, az idén sem lesz Savaria Karnevál - és ez a kisebb baj

Szombathely polgármestere azt is mondta, hogy az idei, 3,6 milliárd forintos kiesését nem tudja önerőből kezelni a város.

3,6 milliárd forint esik ki az idei szombathelyi költségvetésből - mondta egy csütörtök délutáni online konferencián Nemény András polgármester. Kifejtette, hogy a tavalyi 1,6 milliárdos kiesést saját erőből még tudta kezelni a város Ezekről a helyekről veszi el a pénzt a szombathelyi önkormányzat, ha baj lesz 2020. September 22. 19:29 , de az idei 3,6 milliárdhoz már kormányzati segítségre, a kieső iparűzési adó Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül 2021. January 16. 07:04 kompenzálására van szükség. (Ezt korábban Horváth Attila költségvetésért is felelős alpolgármester is kijelentette Szombathelyi alpolgármester: Nem fog menni kormányzati kompenzálás nélkül 2020. December 21. 16:17 - a szerk.)

A polgármester egy kérdésre elmondta: a már zajló beruházásokat mindenképpen be kell fejezni, ezeken kívül csak olyan óvodai fejlesztésekhez tudnak önerőt hozzátenni, ahol nagyobb összeget lehet elnyerni pályázaton. Ezen túl csak olyan beruházásokat vállalnak, amelyek a nagy cégek fejlesztéseihez nyújtanak segítséget. Ezek az összegek ugyanis később - a befolyó iparűzési adóból - megtérülnek - mondta.

Online konferencia az ellenzéki önkormányzatokról
Nyugat.hu

Nemény azt is kijelentette, hogy ha a kieső iparűzési adóbevételt nem kompenzálja a kormány, akkor az idei Savaria Karnevál megrendezése is kétséges lesz.

Hozzátette, az elmúlt tíz évben folyamatosan tapasztalható volt az önkormányzatiság kiüresítése, az önkormányzatok háttérbe szorítása. Az önkormányzati választások után ezen a területen is szintet lépett a kormány. Tavaly karácsony előtt a kormány olyan fideszes városoknak adott Vas megyében egyedül Szombathely bukta be az iparűzési-adó változását - Biztosan véletlenül 2021. January 16. 07:04 egyenként 1,28 milliárd forint támogatást, amelyek azt nem is kérték. Egyetlen ellenzéki vezetésű megyejogú város sem kapott ilyen támogatást.

Nemény szerint a választópolgárok ebből meg fogják érteni, hogy a kormány politikai alapon válogat, nem csak a városok, hanem a választópolgárok között is. Ráadásul a háttérbe szorított ellenzéki városokban is sok Fidesz-szavazó él, és őket is hátrányosan érinti a kormány politikája.

A konferenciát a Republicon szervezte, a résztvevők között volt Cserdiné Németh Angéla, Budapest Főváros XV. kerületének polgármestere, Karácsony Gergely, Budapest Főváros főpolgármestere, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere, Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Nyirati Klára, Baja polgármestere.

A Facebookon élőben közvetített online konferenciát itt lehet megnézni:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet