Ahogy arról lapunk is
beszámolt
Itt a nagy Orbán bejelentés
2020.
December
19.
13:39
, a magyar kormány - a gazdaságvédelmi intézkedések részeként - nagyvonalúan elengedte a közép- és kisvállalkozások iparűzési adóját.
A probléma csak annyi, hogy ezek a pénzek az önkormányzatokhoz futnak be, amelyek költségvetésén jókora lyuk tátong majd, annál is inkább, mert a járvány miatt eleve kevesebb adó érkezik majd be.
A lehetséges okokról és következményekről korábban már részletesen beszámoltunk Nem az adóbevétel-kiesés, hanem a kormány szándéka jelenti a halálos veszélyt az önkormányzatiságra 2020. December 21. 12:54 , és akkor azt is ígértük Nem az adóbevétel-kiesés, hanem a kormány szándéka jelenti a halálos veszélyt az önkormányzatiságra 2020. December 21. 12:54 , mihelyst tudunk hivatalos szombathelyi adatokat.
Nos, becsléseink helyesnek bizonyultak.
„2900 millió forintot fizettek be a kis és középvállalkozások HIPA adóban 2020-ban Szombathelyen” – közölte lapunkkal Horváth Attila költségvetését felelős szombathelyi alpolgármester.
Ennek a felét engedte el a kormány, de mivel az összeg kevesebb lett volna a válság miatt, a városvezetés úgy számol, hogy kb.
1,2 milliárd forint kiesést okoz, okozhat a bejelentés.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen módon lehet megoldani a kieső források problémáját, azt a válasz kaptuk, hogy:
"Kormányzati kompenzálás nélkül sehogy. Elvonták a reklámadót, gépjárműadót, idegenforgalmi adót, ingyenessé tették a parkolást, elvonták a közlekedési közlekedés támogatását, többszörös díjon hajlandó csak szolgáltatni az állami tulajdonú Volán Zrt, jelentősen megemelték a szolidaritási adót, megtiltották a saját bevételek növelését az önkormányzat számára."
Mindebből az következik – és ezt már mi tesszük hozzá -, hogy az önkormányzatoknak le kell majd ülniük a kormánnyal, hogy megbeszéljék, hogy hogyan tovább.
És a kormány bizonyára majd kér dolgokat ahhoz, hogy adjon is.
De ez még a - nem is olyan távoli jövő - zenéje.
„ Talán ideje lenne, hogy a kormány miközben értelmetlen, teljesen felesleges látványberuházásokra szórja el az adófizetők pénzét, végre ne a mások bevételeiből, hanem a központi költségvetés terhére segítse meg a vállalkozásokat, és az embereket” – foglalta össze véleményét a kialakult helyzetről az alpolgármester
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!