24 taggal és két elnökkel nőtt a szombathelyi közgyűlési bizottságok létszáma

Havi 2,6 millió forintba kerül a létszámbővítés.

Bő két hét telt el azóta, hogy megalakult Megalakult Szombathely új városi közgyűlése, nyolc bizottság, négy tanácsnok, három alpolgármester 2024. October 10. 12:49 az új szombathelyi közgyűlés, ahol esküt tettek a városvezetők, képviselők, bizottságok alakultak meg, vagyis nagyjából felállt az a struktúra, amiben a következő öt év alatt a várost irányítani akarja az régi-új városvezetés.

Az alakuló ülésen azért volt némi meglepetés is, hiszen három helyett négy tanácsnokot választottak, két új bizottságot állítottak fel Közel száz tagja van a szombathelyi közgyűlés bizottságainak 2024. October 14. 07:23 , így jelentősen nőtt a bizottsági tagok száma is.

Ezért megnéztük, hány bizottságot és hány tagot választottak öt éve Itt vannak az új szombathelyi bizottságok és tagjaik teljes listája 2019. October 31. 19:36 , 2019-ben, a jelenlegi városvezetés első választási győzelme után, és ezt összehasonlítottuk a most, 2024-ben kialakított bizottsági struktúrával, és a bizottsági tagok számával. Sőt, még azt is kiszámoltuk, mennyivel nőtt így az önkormányzat saját magára fordított pénzösszege.

A 2019-ben megalakított bizottságok

Öt éve négy állandó bizottságot hoztak létre:

  • Gazdasági és Jogi Bizottság, 13 taggal
  • Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság, 9 taggal
  • Szociális és Lakás Bizottság, 9 taggal
  • Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság, 9 taggal
  • Két szakmai bizottságot alakítottak:

  • Egészségügyi Szakmai Bizottság, 13 taggal
  • Költségvetési Ellenőrző Szakmai Bizottság, 7 taggal
  • Két önálló bizottságot is létrehoztak:

  • Közbeszerzési Bíráló Bizottság, 6 fővel
  • Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság, 14 fővel
  • 2019 és 2024 között

  • 8 bizottsági elnök
  • 80 bizottsági tag
  • dolgozott a szombathelyi önkormányzati bizottságokban.

    2024-ben létrehozott bizottságok

    Idén is négy állandó bizottságot választottak:

  • Gazdasági és Jogi Bizottság (13 tag)
  • Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság (9 tag)
  • Szociális és Lakás Bizottság (9 tag)
  • Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság (11 tag)
  • Szakmai bizottságból viszont négyet hoztak létre:

  • Költségvetési Ellenőrző Szakmai Bizottság (9 tag)
  • Egészségügyi Szakmai Bizottság (14 tag)
  • Szellemi Örökség, Nemzetiségi és Térségi Kapcsolatok Szakmai Bizottsága (7 tag)
  • Fenntarthatósági és Klímastratégiai Szakmai Bizottság (9 tag)
  • Megválasztották az önálló, nem közvetlenül a közgyűléshez tartozó két bizottságot is:

  • Közbeszerzési Bíráló Bizottság, 6 fővel
  • Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság, 17 fővel
  • Így 2024-től

  • 10 bizottsági elnök
  • 104 bizottsági tag
  • dolgozik a szombathelyi önkormányzati bizottságokban.

    24-gyel több a bizottsági tag az új ciklusban

    Tehát két elnökkel és 24 taggal nőtt az önkormányzati bizottságok létszáma az új ciklusban.

    2019 és 2024 között a bizottsági tagságért a képviselőknek plusz bruttó 50 ezer forint, az elnöki posztért plusz bruttó 50 ezer forint járt. A nem képviselő tagok bruttó 60 ezer forint tiszteletdíjat kaptak havonta.

    Az új bizottságokban minden bizottsági tag bruttó 100 ezer forintot kap havonta, a bizottsági elnökök plusz bruttó 100 ezer tiszteletdíjban részesülnek.

    A 2019-es 50 ezer forintos tiszteletdíj a Bakmonitor adatai alapján most, 2024-ben 77 823 forintot érne. Így a 2024-ben 100 ezerre emelt tiszteletdíj bőven az infláció feletti emelést jelent. Még a nem képviselő tagoknak 2019-ben fizetett 60 ezer forint is csupán 93 388 forint lenne most.

    A mostani tiszteletdíjakkal a két új bizottsági elnök 2x100 ezer, a 24 új bizottsági tag 24x100 ezer forint pluszköltséggel jár. Ami összesen 2,6 millió forintot jelent havonta.

    Vagyis, a két új bizottság 24 tagja és két elnöke havonta 2,6 millió, évente 31,2 millió forint plusz kiadással jár. Bízunk benne, hogy munkájukkal megszolgálják ezt a pénzt.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet