Közel száz tagja van a szombathelyi közgyűlés bizottságainak

Nyolc bizottságot hozott létre az új közgyűlés, azt is megmutatjuk, hogy mekkora tiszteletdíjat kapnak a bizottsági elnökök és tagok.

Nagyüzem volt csütörtökön, a szombathelyi közgyűlés alakuló ülésén Megalakult Szombathely új városi közgyűlése, nyolc bizottság, négy tanácsnok, három alpolgármester 2024. October 10. 12:49 , hiszen a két és fél órán át tartó ülésen meg kellett alapozni jogilag és szervezetileg az önkormányzat működését a következő öt évre.

A közgyűlésen a képviselők elfogadták a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ), megválasztották Megválasztották Szombathely új alpolgármestereit 2024. October 10. 11:19 a három alpolgármestert. A korábbi három helyett négy tanácsnokot neveztek ki A korábbi három helyett négy tanácsnok, új bizottságok és új tagok a szombathelyi közgyűlésben 2024. October 08. 07:08 , átalakították a bizottsági struktúrát, megválasztották a bizottságok tagjait és elnökeit.

Az alakuló közgyűlésen látszott, hogy működik az Éljen Szombathely-frakció közel háromszoros többsége, az ellenzéki fideszes képviselők az SZMSZ módosításban kritizálták meg, hogy a Kossuth Lajos utca 11.-be költözik Városrendészetté alakítják a szombathelyi közterület-felügyeletet 2024. October 08. 11:14 a városrendészetté átnevezendő közterület-felügyelet, a személyi és bizottsági döntések csont nélkül mentek át.

Így az is, hogy a most induló önkormányzati ciklusban a közgyűlés mellett nyolc bizottság működik majd, négy állandó és négy szakmai bizottság. Vita nélkül fogadták el a bizottsági tagok és elnökök tiszteletdíjának összegét is.

Bizottsági tiszteletdíjak

A városi képviselők alap tiszteletdíja havonta bruttó 350 000 forint. Ezt mind a 18 megválasztott képviselő megkapja.

A bizottsági tagságért fejenként és havonta bruttó 100 000 forint jár. Ezt az összeget bizottságonként kell számolni, hiszen egy képviselő több bizottság tagja is lehet, és van is rá példa.

A bizottsági elnöki tisztségért további bruttó 100 000 forint jár, a bizottsági tagságért már megkapott bruttó 100 000 forint felett.

Tehát, ha egy képviselő két bizottságban tag, akkor havi bruttó 200 000 forintot kap, ha a kettő közül az egyikben elnök is, akkor havi bruttó 300 ezer forint jár neki. A bruttó 350 000 forint havi bruttó tiszteletdíjon felül.

A bizottságoknak vannak úgynevezett külsős tagjai is, akik nem képviselők, elvileg ők a szakértő tagok, de őket is a közgyűlésben jelen lévő politikai szervezetek delegálják.

A külsős tagok is ugyanazt a tiszteletdíjat kapják, vagyis a bizottsági tagságért járó havi bruttó 100 000 forintot.

Az állandó bizottságok

A szombathelyi közgyűlésnek négy, úgynevezett állandó bizottsága lesz. Ezek lefedik a szakmai területeket, alapvetően a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket tárgyalják meg, majd szavazással kialakítják a bizottság állásfoglalását az adott ügyben, és azt a közgyűlés elé terjesztik.

Az állandó bizottságoknak a közgyűlés ad át döntési jogokat is egyes ügyekben, tehát az állandó bizottság saját döntéseket is hozhat. Ebben különbözik egyébként az úgynevezett szakmai bizottságoktól.

Gazdasági és Jogi Bizottság (13 tag)

Elnök: Bokányi Adrienn, városi képviselő

Tagok:

  • Gálffy Áron városi képviselő
  • Tóth Kálmán városi képviselő
  • Szuhai Viktor városi képviselő
  • Dr. Danka Lajos városi képviselő
  • Horváth Gábor városi képviselő
  • Ágh Ernő városi képviselő
  • Nagy Donát nem képviselő tag
  • Kopcsándi Balázs nem képviselő tag
  • György Gábor nem képviselő tag
  • Szabó György nem képviselő tag
  • Marton Zsolt nem képviselő tag
  • Dr. Takáts Eszter nem képviselő tag
  • Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság (9 tag)

    Elnök: Putz Attila városi képviselő

    Tagok:

  • Lukács Dániel városi képviselő
  • Dr. Czeglédy Csaba városi képviselő
  • Lenkai Nóra városi képviselő
  • Horváth Gábor városi képviselő
  • Dr. Tilcsik György nem képviselő tag
  • Kozma Gábor nem képviselő tag
  • Lukács Adrián nem képviselő tag
  • Kolonits László nem képviselő tag
  • Szociális és Lakás Bizottság (9 tag)

    Elnök: Dr. Czeglédy Csaba városi képviselő

    Tagok:

  • Kelemen Krisztián városi képviselő
  • Lukács Dániel városi képviselő
  • Gálffy Áron városi képviselő
  • Ágh Ernő városi képviselő
  • Tóth Tamásné nem képviselő tag
  • Horváth Ferenc nem képviselő tag
  • Kádár Csaba nem képviselő tag
  • Horváth László nem képviselő tag
  • Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság (11 tag)

    Elnök: Tóth Kálmán városi képviselő

    Tagok:

  • Lukács Dániel városi képviselő
  • Németh Ákos városi képviselő
  • Bokányi Adrienn városi képviselő
  • Putz Attila városi képviselő
  • Illés Károly városi képviselő
  • Kopcsándi József nem képviselő tag
  • Meleg Zita Mária nem képviselő tag
  • Asbóth Kinga nem képviselő tag
  • Nagy András nem képviselő tag
  • Kocsis Gergő nem képviselő tag
  • Szakmai bizottságok

    A szakmai bizottságok - a nevükből is eredően - szakmai véleményt alakítanak ki az eléjük kerülő ügyekről, ezeknek a bizottságoknak azonban nincs önálló döntési joguk.

    Költségvetési Ellenőrző Szakmai Bizottság (9 tag)

    Elnök: Illés Károly városi képviselő

    Tagok:

  • Dr. Czeglédy Csaba városi képviselő
  • Grünwald Bálint nem képviselő tag
  • Gadóczy József nem képviselő tag
  • Lendvai Zsolt nem képviselő tag
  • Palágyi József nem képviselő tag
  • Dr. Mészáros András nem képviselő tag
  • Benkő Zoltán nem képviselő tag
  • Kremser Csaba nem képviselő tag
  • Egészségügyi Szakmai Bizottság (14 tag)

    Elnök: Szuhai Viktor városi képviselő

    Tagok:
  • Dr. Szép Flórián nem képviselő tag
  • Góczán Diana nem képviselő tag
  • Jandrasits Anikó nem képviselő tag
  • Katona Lászlóné nem képviselő tag
  • Vajkovics Richárdné nem képviselő tag
  • Némethné Koller Bernadett nem képviselő tag
  • Dr. Prugberger László nem képviselő tag
  • Dr. Dul Zoltán nem képviselő tag
  • Jankó Andrea nem képviselő tag
  • Kopcsándiné dr. Szücs Judit nem képviselő tag
  • Szabó Lili nem képviselő tag
  • Dr. Puskás Tivadar nem képviselő tag
  • Dr. Szűcs László nem képviselő tag
  • Szellemi Örökség, Nemzetiségi és Térségi Kapcsolatok Szakmai Bizottsága (7 tag)

    Elnök: Dr. Danka Lajos városi képviselő

    Tagok:

  • Lenkai Nóra városi képviselő
  • Versegi Valentin nem képviselő tag
  • Kocsis Bence nem képviselő tag
  • Berényi Attila nem képviselő tag
  • Saly Antal nem képviselő tag
  • Mészáros Tibor nem képviselő tag
  • Fenntarthatósági és Klímastratégiai Szakmai Bizottság (9 tag)

    Elnök: Németh Ákos városi képviselő

    Tagok:

  • Lenkai Nóra városi képviselő
  • Dr. Károssy Csaba nem képviselő tag
  • Gayer Ervin nem képviselő tag
  • Székely Klára nem képviselő tag
  • Putz Gergő nem képviselő tag
  • Illés-Soós Laura nem képviselő tag
  • Fera Gábor nem képviselő tag
  • Pfliegler Ármin nem képviselő tag
  • A közbiztonsági bizottság

    A rendőrségről szóló törvény alapján hozták létre a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottságot. Ez a bizottság nem tartozik közvetlenül az önkormányzathoz, de véleményezési és döntési joga is van. Feladata az önkormányzat közbiztonsági és közrendvédelmi feladatai ellátásának segítése.

    Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság (17 tag)

    Elnök: Kelemen Krisztián városi képviselő

    Tagok:

  • Gálffy Áron városi képviselő
  • Balogh Tibor nem képviselő tag
  • Lutor Katalin nem képviselő tag
  • Bor Balázs nem képviselő tag
  • Tóth Roland nem képviselő tag
  • Koczka Tibor nem képviselő tag
  • Horváth Zoltán nem képviselő tag
  • Kovács László nem képviselő tag
  • Egyed László nem képviselő tag
  • Dr. Koncz Gabriella nem képviselő tag
  • Márovics Pál nem képviselő tag
  • Dr. Stánitz Éva nem képviselő tag
  • Verasztó István nem képviselő tag
  • Bercse László nem képviselő tag
  • Osztrosits Ákos nem képviselő tag
  • Németh Krisztián nem képviselő tag
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet