Vépről olcsóbb lenne a távhő, mint a Grenortól?

Van erre egy ajánlat, mint kiderül. Az MMIK-ról tárgyalnak a minisztériummal, utcát is elneveztek. Olvassa újra tudósításunkat.

21:15 Sürgős ügyek

Elfogyott a napirend, most sürgősségi ügyeket tárgyalnak. Pontosabban csak szavaznak, fogalmunk sincs, miről, ezekről nincs kiadott anyag. Csak a sorszámokat halljuk.

Lezárják az autók előtt az egyik Gyöngyös-hidat, de nem tudjuk, melyiket. Csak gyalogosok közlekedhetnek rajta.

A végén Czeglédy Csaba javaslatára egyperces néma felállással emlékeztek meg a képviselők a ma elhunyt Horn Gyula volt miniszterelnökre.

A következő rendes közgyűlés szeptember 26-án lesz.

ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció!

Júniusi közgyűlés - délután
Vágvölgyi Bálint

21:00 Nincs Petúnia utca Szombathelyen

A szünetben derítették ezt ki. Sági azt mondja, van Szegfű utca. Javasolja, hogy legyen Partium utca, ebben benne van a parti kifejezés is. Czeglédy két javaslatot tesz: Szegfű kettő utca, és Narancs utca. Ő az utóbbi támogatja, ezzel Puskás is így van. Molnár Miklós a havasi gyopár nevet támogatná, aztán ezt visszavonja.

A Narancs utcát a Fidesz leszavazta. A Szegfű kettő nevet Czeglédy visszavonja. Így marad a petúnia, ezt egyhangúlag elfogadják.

Véghajrát sejtek, a sürgősségi indítványokat sortűzként pergeti Puskás: villámgyorsan ugrálunk a pontok között. A képviselők megérnek lapozni. Úgy sejtem, mindjárt végzünk! Mindenesetre ez az utcanévadás körüli kabaré feldobta az esténket. Nekem amúgy Molnár Miklós havasi gyopárja jött be leginkább.


20:30 Idétlen utcanév

Marton Zsolt mondja ezt, a választókerületében Parti utcának akarnak elnevezni egy utcát. Kiderül, hogy a lakók már így hívják, mert ott van egy ilyen nevű kertészet. Akkor reklám - mondja Marton. Németh Kálmán kérdezi, ez a név miért illeszkedik a környék virágnevű utcái közé. Mert így szól az indoklás. De dönteni kellene, mert ott ház épül, és utcanév nélkül nem kapják meg az építési engedélyt.

Takátsné Tenki Mária Petúnia utcát javasol, Puskás azt mondja, tőle ne várjanak javaslatot, mert akkor Kaktusz utca lenne. És most szünet 20:50-ig.

Narancsvirág? Mákvirág? Banánköztársaság? Büdöske?

„A közgyűlésnek egy virága van” – jelenti ki Puskás, mikor Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária – micsoda történelmi pillanat - ünnepélyesen felállva elnevez egy utcát: Petúniára. Lehet már ilyen Szombathelyen? – kérdezgetik a képviselők egymás között. Nézzük meg a google-ban, javasolják a fiatalok. Közben Puskás szünetet rendel el, így nem tudjuk meg, lesz-e Petúnia utca vagy sem.

Közben, míg a szünet tart, a teremben ötletelünk tovább, mire lehet elnevezni egy utcát, ami a Levendula utca és a Vízöntő utca között terül majd el?! Milyen poén lenne, ha elneveznénk Szegfűnek – így Czeglédi. Esetleg muskátlira? Narancsvirágra? Mákvirágra? Banánköztársaságra? Büdöskére - hallom a technikai személyzet ajánlatát.
Mindenesetre még kilenc napirendi pont van hátra. Reménytelenül múlik az idő.


20:05 Biztonsági öveket a buszokba

Czeglédy kéri, hogy a polgármester hívja fel az iskolák, óvodák figyelmét, hogy a három évnél idősebb gyerekeket csak biztonsági övvel felszerelt buszokkal szállítsák.

Azt is megjegyzi, hogy több trafik nyílik közvetlenül iskolák mellett, javasolja, helyi rendeletben tiltsák meg, hogy oktatási intézmények 200 méteres körzetében dohánytermékeket árusítsanak.

Júniusi közgyűlés - délután
A
Vágvölgyi Bálint

Csak csodálni tudom

Miközben Szakács Dávid kontra Czeglédy Csaba jogászkodik, én azon töprengek, vajon mi visz rá valakit arra, hogy este nyolckor, itt élőben, fejvesztés terhe nélkül, ingyen végigülje ezt a közgyűlést. Márpedig a rövidnadrágos-izompólós úr, itt mellettem, ezt teszi: karba tett kézzel, csak ül, az első sorban, és arcáról azt olvasom le: élvezi! Mi a titka?
Miközben azon kapom magam, közgyűlésünk egyetlen nőtagja a kutyaürüléken polemizál, és a kutya gazdáját így definiálja: "kutyával testközelben járó személy". Ez szép:)

Szakács Dávid szerint nem jó megoldás ilyen ad hoc jelleggel jogszabályt alkotni. Kéri, hogy a bizottsági ülések előtt nyújtsa be a hasonló javaslatokat. A konkrét javaslattal egyébként egyet lehet érteni, de a szeptemberi ülésen kellene visszatérni rá.

Czeglédy finomít, az intézmények működési ideje alatt ne lehessen dohányt árusítani a 200 méteres körzetben. Azt az ígéretet kapja, hogy megvizsgálják.

Marton szerint helyi rendelettel nem lehet korlátozni felsőbb jogszabályt. De a településkép alakítására a közgyűlésnek maximális joga van.

Összefogás a kisfröccsért!

Hali meccseken lehessen fröccsöt fogyasztani! – ezért prosperál Horváth Attila. És miután kiderül, hogy azért van sör, és azért nincs fröccs a Hali büfében, mert sportrendezvényeken csak öt százalék alkoholtartalmat meg nem haladó ital árusítható, Horváth újabb javaslattal áll elő: nyújtsunk be közösen törvénymódosítást! Lehessen fröccs is! Hajrá Hali, hajrá fröccs!

Ki gondozza Puskás Tivadar Facebook-profilját?

Mert nem ő maga, az biztos. Ugyanis most éppen megtörtént, hogy miközben a polgármester beszélt a közgyűlésben, profiloldalán megjelent egy bejegyzés, egyes szám első személyben, egy mai emléktáblavatásról. Bukta.


19:55 Nem kapnak infót a képviselők?

Czeglédy szerint a hivatal felrúgta a megállapodást, mert a képviselők nem kapják meg a közbeszerzési ügyekről a tájékoztatást. Kéri, hogy álljon vissza a korábbi állapot. Puskás megígéri, hogy intézkednek.

Vajon hol tarthatunk?

Kint alkalmi traccsparti, lassan többen gyülekeznek a folyosón, mint bent a teremben. A városházi teraszon csökkentett üzemmódra kapcsolunk, csak nézzük, ahogy a virágokra slagból folyik a víz. Locsolnak, mi pedig szívesen letusolnánk. A Fő téren, ahogy leszáll az este, egyre többen korzóznak, babakocsisan, fagyival vagy nejlontáskákkal a kézben sietnek, mások kézen fogva andalognak. Zajlik az élet, egy kánikulával kevesebb… De vajon hol tartunk? Negyed kilenckor lesz szünet, közli Puskás...most hallom. Szünet? Nem a vége?


19:10 Német ajánlat a távhőre

Czeglédy aggályos ügyekről beszél. A bioerőműről van szó, kijelenti, hogy a polgármester elhallgatott valamit. Tavaly márciusban találkozott egy német céggel, akik arra tettek ajánlatot, hogy évi 300 ezer GJ energiát adnának el Szombathelynek. Utánanézett, a cég minden engedéllyel rendelkezik, és a város egész éves távhő-igényét fedezni tudnák. A cég Vépen akar erőművet építeni, és már a vezeték nyomvonalát is kijelölték.

A Grenor közben évi 170 ezer köbméter fára tartana igényt, és ezt Szombathely környékéről nem tudják beszállítani. A német cég ajánlata semmiféle káros hatással nem lenne Szombathelyre. Most 4500 forintba kerül e1 GJ energia, a németek 3000 forintot kérnének érte. Egy akadály van, a szombathelyi Távhővel kellene szerződést kötni.

Kérdezi, miért nem egyeztettek ezzel a céggel, és miért nem végezték a dolgukat. Kéri, hogy az összes anyagot tárják a képviselők elé.

A polgármester azt mondja, valóban volt egy megkeresés, de azt átadta a szakembereknek.

Czeglédy egy tavaly októberi e-mailt említ, amiben a németek érdeklődtek, mi a helyzet az ajánlatukkal. Kijelenti ez nem bagatell ügy, a város egész távhő-igényét kielégítené. És a polgármester annyit sem tesz, hogy felszólítja a Távhőt vagy a SZOVÁ-t, hogy foglalkozzanak vele.

Júniusi közgyűlés - délután
A polgármester szerint a lényeg a rezsicsökkentés
Vágvölgyi Bálint

Puskás azt mondja, ha ez így történt, akkora a szolgáltatónak kellett volna megtennie a következő lépést, nem az önkormányzatnak. Marton Zsolt kijelenti, a Grenorral 2010-ben vették fel a kapcsolatot, és erre a közgyűlés adott felhatalmazást.

Az alpolgármester szerint volt intézkedés, ő irányította a cég embereit a Távhőhöz. Kijelenti, a norvég céggel van együttműködési megállapodásuk, de ezt a közgyűlés módosíthatja. Addig korlátozottak a lehetőségeik.

Puskás szerint sok olyan aspektus van a dologban, ami nem az önkormányzat kompetenciája. Ha egy vállalkozás nyersanyag híján nem tudja működtetni a sajt erőművét, az az ő gondja. Molnár Miklós azt mondja, tavaly óta változtak a cég adatai, 500 ezer forint az alaptőkéje, és Szombathelyen van bejegyezve. A német tulajdonosokkal soha nem találkoztak, de a többségi tulajdonosa máltai, vagyis offshore.

Czeglédy azt mondja, arról van szó, ha valaki felhúz Vép mellé egy erőművet, mindegy, ki a tulajdonosa. Két cél van, a lakosságot ne hergeljék erőművekkel, és legyen olcsó távhője a városnak. Ha túl sokáig várnak a Grenorra, lehet, hogy a vépi beruházó megunja.

Emlékeztet, korábban a SZOVA azt hangoztatta, 4-5 km-ről nem lehet behozni vagy veszteség nélkül a hőt, pedig lehet, így félretájékoztatás volt.

Puskás levonja a következtetést, a rezsicsökkentés fontos dolog. A szakemberekhez irányították őket, ennyi történt.

Czeglédy egymilliós sikerdíjat ajánl fel mindenkinek, aki korrupciós ügyet tár fel Szombathelyen. Kijelenti, a városvezetésnek több a veszítenivalója.


19:00 Levél a polgármesternek

Lendvai Ferenc (Fidesz) hozza elő a gázkészülékek felülvizsgálatát Több százezret kell fizetni lakásonként 2013. June 18. 19:00 . Mint mondja, a rendelet jó szándékú, több halálos baleset fordult elő. Mint képviselő, levelet írt a polgármesternek, hogy képviselje a lakók érdekeit a parlamentben.

Szépen elsorolja azt, ami az MSZP tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, és ugyanazt kéri: hosszabbítsák meg a határidőt. Puskás azt mondja, van is erről határozati javaslat.

Németh Kálmán szerint az a legnagyobb probléma, hogy a családok erre nem tudtak felkészülni. A panelprogramban felszerelt nyílászárókon javításokat kellett csinálni, mert szabálytalanok voltak, szellőztetők nélkül, és ez is sokba került. A gázfelülvizsgálat a közös költségből nem finanszírozható, a rendelet szerinte is jó szándékú, de a határidőket rosszul határozták meg.

Kérdezi Molnár Miklóst, milyen célja volt németországi útjának. Egy pályázati pénzből finanszírozott kamarai programon vett részt, a BMW, az Audi és a Mercedes központokban, ahol magyar kisvállalkozások is jelen voltak, beszállítói lehetőségek iránt érdeklődve.

Vacsoraidőben

Minimum hatan hiányoznak a teremből, aki bent hűsöl, azok is többnyire lehajtott fejjel, telefonjaikba vagy papírjaikba mélyednek, miközben Lazáry beszámol Horváth Attilának. (Aki szintén mobilozik, mármint Horváth. Bloom-blamázsra nem jön hivatalos, városházi válasz. Akkor most meghívták a városvezetést ebédelni, vagy sem? Engem momentán a vacsora érdekelne...ami úgy tűnik egyhamar nem lesz.


18:20 Focipálya Zanaton

Úgy tűnik, a képviselők támogatják a zanatiak kérését, a részleteket előzetesünkben Jó nagyot javult megint Szombathely közbiztonsága 2013. June 17. 17:04 összefoglaltuk. Meg is szavazzák.

A Széll Kálmán utca 51. tömbbelsőjének felújítását tárgyalják, Németh Kálmán szerint nincs rá fedezet. Molnár Miklós a vagyongazdálkodási tervet említi, azzal, hogy az elmúlt tíz évben alig volt bevétel vagyonértékesítésből. Most be fog jönni 200 millió, és eddig is engedtek át beruházásokat valós fedezet nélkül, de csak akkor kezdtek bele, ha megvolt a fedezet. Kijelenti, hogy korábban ilyen esetekben hitelt vettek fel.

Júniusi közgyűlés - délután
Horváth Attila bespájzolt
Vágvölgyi Bálint

Most nincs hitelfelvételi szándék, persze, meg lehet akadályozni beruházásokat, de erre meglesz a fedezet. Balassa kijelenti, azért kell eladni a főtéri élelmiszerboltot, hogy erre a tömbbelsőre legyen fedezet. Azt javasolja Marton Zsoltnak, hogy a nyáron pihenje ki magát.

Németh Kálmán felháborodik, ők nem akarnak semmit megakadályozni, csak azt szeretnék, ha rendben lenne a dolog. Aztán megszavazzák.

Bloom-blamázs?

Hát senki sincs, aki az ír nagykövettel ebédeljen? (Veti fel Horváth Attila) Mi történt vasárnap, június 16-án Szombathelyen? Miért sörözött egyedül, aki egyedül sörözött? – Ezennel hát, ha ilyen problémája adódik a városnak, hogy nincs kéznél egy politikus, aki leülne az ír nagykövettel ebédelni, hát csak szóljanak! Ingyen és bérmentve, állampolgári jóérzésből segítek, szóljatok és megyek ebédelni!


18:00 Vizsgálat?

Czeglédy vizsgálatot akar a hivatalon belül, mert olyan ingatlant akarnak eladni, aminek van bérlője, és pontosan fizet, a szerződése még két évre szól. Hosszú vita után úgy döntenek, nem adják el.

Most 27 önkormányzati lakást akarnak eladásra kijelölni. Meg is teszik, gyorsan.


17:30 Alacsony árak?

Több ingatlan értékesítéséről van szó, az egyik kapcsán Czeglédy azt mondja, még az érdeklődők is alacsonynak tartják az árat. Javasolja, fussanak még egy kört, és készítsenek értékbecslést. Nincs vita arról, hogy célszerű eladni, de nézzék meg az árat.

Most arról beszélnek, hogy az ingatlanbecslések eltérnek egymástól, és azt fogadják el, amelyik magasabb.

34-es?

Meglehetősen lapos estének nézünk elébe, hiányoznak a kirohanások, az adrenalinszint-emelő bokszolások. Mint egy hivatalban – csak nyomják és nyomják szorgosan a gombokat. Van aki laptopozik, akad, aki kötelességből előterjesztésekbe feledkezve, ásítozva lapozgat (hol is tartunk?), mások kóla lájtot szopogatnak. „Következzék a 34-es napirendi pont. A 34-es?” – Puskás most vesztette el a fonalat, mi már egy ideje inkább vacsorához készülődnénk, árnyas-hűs teraszon piknikelnénk.

Czeglédy kimondja a problémánkat, kódszámokban beszélnek, és nem értjük, miről is van szó. És akkor mi van azzal a szombathelyi polgárral, aki még az előterjesztést sem ismeri.

Nicsak, ki pancsol éppen?

Nem állhatom meg, hogy a nyugat.hu archívumában ne kutakodjak, mit is csináltak honatyáink - tíz-tizenegy évvel ezelőtt, kánikulában. És nicsak, milyen kincsekre bukkantam én?! Pláne hőség idején, jól eshet egy kis vizuális csobbanás is! Tófürdőavatók emlékére, nosztalgiázzunk együtt...

Szombathelyi Aquapark megnyitása - 2003. Horváth Zsolt egy csónakban evez Dr. Prugberger Emillel
Nyugat.hu
2002. nyarán - Tófürdő avatón, hátul Sági József és Ipkovich György, elől Horváth Zsolt
Nyugat.hu

Most a Szent Györgyi Középiskola épületéről van szó, Czeglédy szerint ezt nem lehet a piacon értékesíteni, megoldás lehet, ha valamilyen hatóságot költöztetnek be oda.

Horváth Zoltán megemlíti, hogy a horvát kisebbség saját iskolát akar Szombathelyen létrehozni, annak jó lenne ez az épület. Puskás kijelenti, valós az információ, még tárgyalnak. Ettől függetlenül elfogadják, hogy meghirdetik eladásra az épületet.

Körülbelül most vagyunk a napirend közepén. 17:47 van.

Akiknek vidám ez a szerda

Szakály Gábor és Sági József valamit nagyon elkapott egymásban - öt perce röhögnek. Helyesebben, ha egymásra néznek, mindketten röhögni kezdenek valamiért. Az óvodából megvan az érzés?


17:15 Józsi és Pisti

Egyre szétesettebb a dolog, a polgármester Józsit és Pistit emleget. Kicsit aggódunk.

Balassa azt kifogásolja, hogy a roma kisebbségi önkormányzat garázst és két kisebb raktárat kap a várostól. Szerinte ez nem kell már nekik, hiszen korábban kaptak egy irodahelyiséget. Kérdezi, ezt mi indokolja.

Marton Zsolt alpolgármester (Fidesz) emlékeztet rá, hogy nem is olyan régen Balassa előadta, mennyire fontos a foglalkoztatás. Ezek a helyiségek szerszámtárolók, és szerszámokat tartanak majd benne. És a roma kisebbségi önkormányzat többletfeladatokat vállal, nem csak a klasszikus önkormányzatiságot, hanem foglalkoztatási programokat is indítanak, ezért van szükségük ezekre a helyiségekre.

Itt van az ősz, itt van újra

Ha körbenézek, őszi, esős, szürke hangulatba kerülök. Egyedül mellettem egy civil szurkoló ül izompólóban, kockás rövidgatyásan. Marton Zsolt és Ágh Péter összebeszéltek, mindketten csíkos inghez farmert húztak, ahogy az ellenzék vezérszónoka, Czeglédy is fittyet hány a bevett közgyűlési protokollnak, és úgyszintén utcai farmerben küzdi végig a napot. A nyakkendő – nem hiába van kint kánikula - jórészt lekerült (vagy fel sem került) a szombathelyi képviselőkről, csak a jegyző és a polgármester dacol a nyári rekkenővel, ők szigorúan sötét zakóban, unalmas fehér hosszú ingben, no és zakókabátban, szürke nyakkendősen állják a sarat.


16:55 Vasivíz ügyek

Czeglédy értetlen, mert a közgyűlés hozott egy határozatot a fedett uszoda működtetésére, erre a cég vezérigazgatója a sajtón keresztül üzenget a közgyűlésnek. A számok alapján bőven van erre fedezet a cégben. Kérdezi, hogy a vezérigazgató tárgyalt-e azokkal a vasi településekkel, amelyek nem a cég szolgáltatásait veszik igénybe.

Puskás kijelenti, a közgyűlés adott egy feladatot a vezérigazgatónak, ami most is érvényes. A sajtónyilatkozatok egy határig elfogadhatóak.

Kohuth Viktor vezérigazgató azt mondja, tárgyaltak Celldömölkkel és Bükkel is. Kijelenti, hogy nem nyilatkozott a sajtónak, és a pontosítás miatt megtették a lépéseket.

Németh Kálmán számokat sorol, a szombathelyiek 18 százalékkal többet fizettek a tényleges fogyasztásnál, a fedett uszoda és a termálfürdő működtetése miatt. Frakciójuk nevében kérdezi, hogy miért nem korrigálható a vízdíj.

Júniusi közgyűlés - délután
Lazáry felelős döntésekről beszélt
Vágvölgyi Bálint

16:45 Buszmenetrendek

Tárgyalják a menetrend módosítását, Németh Kálmán figyelmeztet, hogy ez jövőre 300 milliós kiadást jelent a városnak, de elérheti a 350-400 milliót is ez az összeg. Szerinte az új menetrend közelít a maximumhoz.

Elfogadják, hogy a Homok utcában csak egy megálló legyen, és elfogadják az új menetrendet is.


16:40 Népbutítás?

Czeglédy szerint népbutítás a rezsicsökkentés, mert így nehéz helyzetbe hozzák a saját cégeiket, és az E.ON is leállította a tervezett fejlesztéseit. "Ennek az őrültségnek a város issza meg a levét" - jelenti ki.

Puskás szerint, ha kevesebb szerepel a lakók számláján, akkor nem népbutítás. Lazáry kijelenti, az aláírásgyűjtés azért van, hogy kikérjék a társadalom véleményét, és van is igény erre. Azt mondja, Czeglédy körzetében is sokan aláírják az íveket.


15:55 Átveszik az MMIK-t?

Elegánsan átléptek néhány napirendi pontot, köztük azt, hogy együttműködési megállapodást kötnek a SEK-kel. Belenéztünk, általánosságokról van szó, de szerepel benne az újraélesztés megtanítása az oktatóknak és a hallgatóknak is.

És az MMIK. Nem tudjuk, mi van az anyagban, a polgármester szavaztatni akart, de az ellenzék közbeszólt. Tájékozatlanok vagyunk.

Na, valami. Úgy tűnik, tárgyalásokat kezdenek a minisztériummal a működtetés átvételéről. Horváth Attila (MSZP) azt kéri, ismertessék a bizottsági ülésen elhangzottakat. Czeglédy szerint a városnak kell intézkedni az állam helyett, felelőtlen magatartásról beszél, ami nem az önkormányzat hibája, hanem a fenntartóé, mert több bérlő is kiköltözött már.

Kéri, hogy az MMIK melletti parkolót sorolják vissza a legolcsóbb körzetbe, mert így nem töltődik meg élettel az intézmény. Az az érdekük, hogy legyenek bérlők, és őket visszatartja a magas parkolási díj.

Sági József (Fidesz9 szerint érdemes megfontolni, de nem szabad kapkodni. Szerinte az MMIK ügyét az előző városvezetés rontotta el, mert nem ott helyezték el a színházat. Az MMIK fontos a városnak, meg kellene menteni az épületet. 2014-ig mindenképpen szükség van rá, amíg elkészül az új MSH.

Azt mondja, nem célszerű az MMIK-t bevonni az Agorába, mert belső konkurenciát jelentene. Czeglédy arra hívja fel a figyelmét, hogy Jordán Tamás választotta ki az épületet. És, hogy a megyei közgyűlés alelnöke, Majtényi László egymilliárdot akart kérni a várostól az MMIK-ért. Így badarság az előző városvezetést hibáztatni. A frakcióvezető kijelenti, egy lehetőség van, átvenni, és beépíteni a város kulturális rendszerébe.

Sági megsértődött, azt mondja, annak idején semmibe sem vonták be az ellenzéket.

Horváth Attilát lenyűgözte Sági, hogy már 2008-ban előre látta az MMIK sorsát. Az állami átvételt, és azt is, hogy a városnak akarják adni.

Lazáry Viktor alpolgármester figyelmeztet, hogy nagyon rossz állapotban van az épület, felelős döntés kell. Kérdezi, ha el volt döntve, hogy a HEMO-ban lesz a színház, miért fizettek ki rengeteg pénzt az MSH látványterveiért.

Júniusi közgyűlés - délután
Beszámolt a rendőrkapitány
Vágvölgyi Bálint

Németh Kálmán emlékeztet rá, hogy több helyszínt megvizsgáltak, és egy későbbi időpontban volt egy bejárás, ahol a színház vezetői választottak közülük. Az MMIK nem volt a városé, a megye tényleg sok pénzt akart kérni érte. Úgy véli,jó döntés volt a HEMO épület, az meg tisztességtelen dolog, hogy Sági kijelenti, ne beszéljenek olyanról, aki nincs a teremben. Mert Ipkovich György sincs itt, ő volt az, aki polgármesterként irányította a színházalapítást.

Czeglédy is emlékezik, amikor elkészültek a tervek az MSH-beli színházra, akkor tört ki a gazdasági válság, és látható vot, hogy nem lesz erre 4-5 milliárd. Utána kezdtek másik helyszínt keresni.

Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) javasolja, hogy hirdessék meg az elkészült MSH-s színházterveket, hátha valaki lát benne fantáziát.

Kis abszurdok délutánja - ki álláshalmozó, és ki nem

Van olyan Fideszes, akinek 23 pozíciója van, Szijjártónak hány titulusa lehet? - kérdezi Czeglédy, úgy mellékesen, miközben Szakály átvágva a gordiuszi csomót, és a Hemo-MMIK-Színház vitát azzal fejeli meg, hogy kioktatja az ellenzéket: bezzeg ha itt ülne a közgyűlésben a volt polgármester, Ipkovich György, akkor elmondhatná, miért is a Hemoból lett anno színház, és nem az MMIK-ból vagy az MSH-ból. Ipkovich azonban nem álláshalmozó - ezért nincs itt a közgyűlésben, nem úgy mint a fideszesek - reagál Czeglédy.

Szombathelyi színházterveket vegyenek!

Hirdessük meg, árulja a város a meg nem valósult színházterveket, hátha valaki megveszi! – áll elő az ötlettel Molnár Miklós. Ha a légkondi nem fújná ezerrel a hideget, azt hinném, Molnár Miklós hőgutát kapott. Az ötlet - finoman szólva is elég meredek. Mert vajon egy sok évvel ezelőtti, konkrétan az MSH épületének színházzá történő átalakításáról szóló terv kinek kellene? Másrészt ki akarna ma Magyarországon új színházat építeni? Mégha futballstadion lenne…

15:00 Megint jőnek, kopogtatnak

És itt a szünet vége, legalábbis elvileg, gyakorlatilag még nem. Az ellenzék és a városvezetés a helyén, a Fidesz-frakció még sehol, lehet, hogy megint valami vonaton tévedtek el.

És tényleg folytatják, a város közbiztonsági helyzetével. Írtuk már, hogy a rendőrség adatai szerint közel 10 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Szombathelyen. Horváth Zoltán (LMP) azonban észrevette, hogy a lakásbetörések száma emelkedett. Kérdezi, mivel magyarázható ez.

Gulyás Ferenc városi rendőrkapitány arra céloz, hogy a visszaeső betörők tavaly többen voltak szabadlábon, de az idén már kevesebb a betörés.

Lazáry Viktor, Molnár Miklós, Marton Zsolt
Koncentrálnak
Mészáros Zsolt

Czeglédy kérdezi, hogyan készültek fel a nyárra, főleg a lakótelepi késő esti randalírozásokra. A rendőrkapitány azt ígéri, hogy a bejelentések alapján módosítják a járőrök útvonalait.

Balassa szerint van háromlábú és kétlábú rendőr. A háromlábú a traffipaxos, ők idegesítik a lakókat, a rendfenntartó kétlábúak viszont nem.

A közterület-felügyelők vannak soron, Czeglédy szerint nem úgy kellene dolgozniuk, hogy sportot csinálnak a bírságolásból. Mint pld. a MÁV-rendelőnél, ahol inkább a helyzetet kellene megoldani. Azt mondja, elharapózott a rokkanthelyeken parkolás, sőt, volt olyan, ahonnan az autósok vitték el a rokkanthelyre figyelmeztető táblát. Szerinte emellett nem lehet elmenni.

A közterület-felügyelet vezetője szerint a MÁV-rendelő előtt muszáj bírságolni, mert ott párhuzamosan lenne szabad parkolni, nem ferdén. A rokkantparkolóknál felemelték a bírságot 50 ezerre, ez már visszatartó erő lehet.

Nyalni kánikulában a legjobb!

Ezzel a népi bölcsességgel lettem gazdagabb, miközben lóhalálában átvágok Szombathely Fő terén. Belső hőmérőm 45 fokot jelez, leolvad rólam a szandál, érzem, még tíz perc és lefolyok, mint Salvador Dali híres órája. Két csajszi, dacolva a kibírhatatlan hőséggel, kint a tűző napon, a szökőkút lábánál fagyizik, miközben elégedetten konstatálják: Nyalni bizony kánikulában a legjobb! És mennyire igaz!

Rajtuk kívül alig páran lézengnek a szabadban, aki teheti, árnyéktól-árnyékig araszol. Bezzeg a Városházán, már a folyosón mellbe vág a légkondi, aki hűsölni akar, csak ide jöjjön! Ez az a hely, ahol a nagyteremben, Szakály Gábor simán elvan hosszú ujjú ingben és zakóban, képviselőink vastag szövetnadrágban sem izzadnak, sőt, jómagam nyári hacukában most kezdek épp fázni.


13:00 Alig van határozatképesség

Czeglédy jelzi, hogy csak az ellenzékkel van meg a határozatképesség. A polgármester szünetet is rendel el, egészen délután háromig.


12:25 IVS2

Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) üdvözli a tervet, azt mondja, alapjában változtatja meg a várost. Czeglédy azt mondja, hogy a múltkori közgyűlés után hangulatkeltés zajlott a beruházás ellen, ezért arra kéri a városvezetést, hogy a médiában tisztázzák, nem a lakásokat újítják fel, hanem az épületet.

Vajon mit rejtenek a zakók?

Némileg elvitáztak az árvízi védelemben résztvevő helyi képviselők arról, hogy ki píároskodott a gátakon és ki nem. Balassa is járt a helyszínen és kétkezi munkát végzett, szerinte ez nem píár volt, még akkor sem, ha róla nem készült félmeztelen fotó, pedig tudott volna hasonlót mutatni - utalt ezzel Nemény András egyik fotójára, amelyen póló nélkül pakolja a zsákokat. Több pocakos képviselő is megjegyezte Balassának: Dehogy tudnál! - talán most inkább nem rángatjuk le a képviselők zakóit, hogy igazat adhassunk bárkinek is, amúgy is itt inkább agyban kell izmosnak lenni.

És, hogy tisztázzák, enélkül a felújítás nélkül nem hajthatnák végre a programot. Kijelenti,hogy a városvezetés éppen akkor ment el píárkodni a gátakra, amikor ezeket a lakásokat járta be a média.

Balassa Péter
Balassa szerint a média a hibás
Mészáros Zsolt

Puskás és Marton tiltakozik a kijelentés ellen, Marton megvédi Balassát, aki szintén kétkezi munkát végzett a gátakon. Puskás szerint ez erkölcsi kötelességük volt.

Egy devecseri tehervonat kisiklása miatt késett Ágh Péter

Ágh Péter az imént leült mellénk és elmondta, hogy egy tehervonat kisiklása miatt nem ért ide időben a közgyűlésre, majd a hvg.hu cikkét is mutatta. A portál szerint az állomásra bejáró tehervonat kisiklott és ezért állt a Devecser és Ajka közt a forgalom, a közlekedés már megindult, de a Székesfehérvár-Szombathely vonalon vélhetően délutánra áll csak helyre a menetrend.

Balassa Péter (Jobbik) azt mondja, ők nem keltenek hangulatot, a lapok nem adták le a közleményt, és a média ferdít. Szerinte ez az egész hisztéria volt.

Szakály kijelenti, senki sem akarja elkendőzni a problémákat, de egy kisebbségre nem lehet kihegyezni, és a Jobbik éppen ezt tette. Azt mondja, Balassának bocsánatot kellene kérnie az említett ház lakóitól. Balassa folytatja, szerinte sok ember egyetért velük, és ők nem rasszisták.


"Isten mentsen meg minket a horgászok dühétől!"

Mondta Horváth Attila, s hozzátette, hogy ha a horgászoknak árt ez a közgyűlés, az nagyon rossz irány. Amilyen aggodalommal ezt Horváth bemondta, elképzeltük, ahogy feldühödött pecások beveszik a városházát. Letámasztják a bringákat és a kismotorokat az épület előtt, majd bejönne a halvadász sereg a közgyűlési terembe. Ha valami nem tetszene, akkor busákkal és pontyokkal dobálóznának, s az összecsukható botokat viperaként rántanák elő hátuk mögül, mert nem ér beetetni egy szép pecás jövővel, s utána kirántani hirtelen őket ebből a közegből.

Aztán elfogadják a tervet, be lehet nyújtani a pályázatot.

Horváth Attila
Horváth Attila fél a horgászok dühétől
Mészáros Zsolt

11:35 Talán lesz valami

Ismét gyülekeznek, a hiányzók közül Ágh Péter és Poór András befutott.

Napirendet módosítanak, hat sürgősségi ügyet vesznek fel. Czeglédy Csaba (MSZP) azt kérte, hogy a városháza tegnapi, a gázfelülvizsgálatról szóló közleményét tárgyalják külön pontban. És, hogy az ellátási körzet nélküli háziorvosi praxisnak alakítsanak ki önálló körzetet. Elutasítják.

A fotocellás ajtó erősködik

Hosszú volt a délelőtti szünet, inkább elmentem fagyizni, de hamar visszajöttem a rekkenő hőség elől menekülve. Befelé jövet a városházi fotocellás ajtó megorrolhatott rám, beszorított egy pillanatra, fitogtatva elektronikus motorjainak erejét, némi könyék- és vállfájdalommal folytatom a tudósítást a helyszínről. Pörögnek a napirendi pontok.

Czeglédy azt is kéri, hogy a Savaria Karnevál Közhasznú Alapítvány elnöke, Mérei Tamás adjon választ, hogy fizettek-e ki készpénzzel átutalásos számlákat. A polgármester megígéri, hogy írásban kap választ.

A kétharmad az kétharmad

Balassa épp azt taglalta felszólalásában, hogy ennyi napirendi pontot minőségileg végigvinni nem lesz egyszerű. Amikor Puskás elrendelte a második szünetet Czeglédy Csaba javasolta, hogy legyen egy konszenzusos napirend, de ezt a polgármester elutasította. Czeglédy még hozzátette, hogy legalább régen még egyeztettek, viszont az elmúlt években elszoktak sajnos ettől. Puskás erre már nem reagált semmit sem, amin igazán már mi sem lepődtünk meg (sajnos), hiszen mi is lassan megszokjuk, hogy a kétharmad az bizony kétharmad.


11:15 Kisiklott a vonat?

Közben megtudtuk, hogy a fideszesek egy része családi okokra hivatkozva maradt távol, de most Ágh Pétert várják, aki elakadt egy vonaton. Puskás a szünet előtt azt mondta, hogy kisiklott a vonat, de ennek nem találjuk nyomát a hírekben.

Júniusi közgyűlés
Ilyen üres a terem
Mészáros Zsolt

Az MSZP-SZTKE frakcióból ketten (Kövári Attila, Gyebrovszki János) betegség miatt vannak távol. a Fideszből Ágh Péter, Poós András, Rettegi Attila, és Sági József nincs itt.

10:10 Még mindig semmi

Bőven lejárt az egyórás szünet, és még semmi. Csak szólunk, hogy több mint 50 napirendi pont van hátra.

Aztán a polgármester bejelenti, hogy fél 12-ig szünet. Nincs meg a többsége a Fidesznek, fél 12-re ígérte valaki az érkezését. Várunk.

Újrakezdés

Szép lassan szivárog vissza mindenki, mi inkább ki sem mentünk az egy órás szünet alatt a légkondicionált ülésteremből. A szünet elején még Horváth Zoltán egy ideig a teremben ücsörgött, Balassa Péter politikai műsorokat nézett telefonján, majd síri csend volt a környéken s csak kávéscsészék csörgését lehetett hallani. Három perc van az újrakezdésig, az MSZP frakció, Balassa Péter, Horváth Zoltán és Prugberger Emil ül egyelőre a teremben.


9:10 Magyarország jól teljesített

Puskás Tivadar polgármester (KDNP) az árvízzel kezd, Magyarország olyan jól teljesített,hogy sikerült levezényelni az árvizet. Az ellenzék közben tiltakozik, hogy miért kell erről itt beszélni. Puskás folytatja, Győrnek felajánlotta a város segítségét. Magyarország összefogott, mondja, és ez példaértékű Európa számára is. Köszönetet mond mindenkinek, aki segített.

Hozzáteszi, a parlamentben mindenki elismerte a munkát, és büszkeséggel viszonyult hozzá, minden párt úgy értékelte, hogy ha baj van, akkor így kell tenni. Puskás szerint az ország elindult egy olyan úton, amikor összefog, ha baj van.

Kíváncsiak lennénk más nagyvárosok közgyűléseire, ha ott is ezzel kezdenek, akkor ez központi utasítás volt.

Németh Kálmán, Lendvai Ferenc
Ez még az eleje
Mészáros Zsolt

A polgármester azt is bejelenti, hogy folytatódott a rezsicsökkentés is. És, hogy az előre jelzett napirend mellé hét sürgősségi ügyet vesznek még fel.

Czeglédy nem kapott szót, a napirendet nem szavazták meg, többen hiányoznak a Fidesz-frakcióból. Szünet tíz óráig.

Újra itt a nyár

Fülledt melegben indultunk el reggel a júniusi közgyűlésre, szerencsére a városháza nagytermében jól működik a légkondi, bár még így is elhelyeztek több szobai ventilátort városvezetői pulpitus mögött. Végignézve a képviselőkön érezni a vakáció szelét, többen mellőzik a zakót, nyáriasan lengél öltöztek, mint ahogy a terem másik felében ülők is, közepesen telt nézőtér húzódik mögöttünk, ismerős arcokat egyelőre nem látunk.


9:05 Még semmi

Elmúlt a kezdési idő, de szinte üres a terem. Lehet, hogy a strandon tartják az ülést, csak nekünk nem szóltak?


A nagy meleg valószínűleg nem zavarja majd a képviselőket, hiszen a teremben ezerrel megy a légkondi. De azért várható itt minden, a nyilvános ülés napirendjén 46, a zárt ülésén 11 ügy várja megtárgyalását.

A képviselők gyorsan belecsapnak a lecsóba, rögtön az elején döntenek az IVS2 programról 412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére 2013. June 16. 15:11 , ami az Óperint utca környékének rendbetételét tartalmazza. A főbb ügyeket egyébként már összefoglaltuk Jó nagyot javult megint Szombathely közbiztonsága 2013. June 17. 17:04 . Mi már itt vagyunk, aki nem fél a kánikulától és a magas vérnyomástól, a történéseket élőképben is követheti, ha ide kattint Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről September 26. 09:28 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Jó nagyot javult megint Szombathely közbiztonsága

Erről is tárgyal a városi közgyűlés szerdán. És sok egyébről, például arról, hogy új focipálya lesz Zanaton. Előzetesünk.

412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére

Cigányozással fűszerezett vitát hozott az egyik épület felújítása, most megmutatjuk a komplett tervet.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet