Szombathely legrosszabb állapotban lévő utcái: A Nádasdy Ferenc utca

Aszfaltozás még nem történt, de a politika figyelmét már felkeltettük a sorozattal.

Nem tudjuk, hogy örüljünk vagy szomorkodjunk, mindenesetre továbbra is igen népszerű Szombathely legrosszabb utcáit bemutató sorozatunk.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Több jelölést kapott például a belvároshoz közeli Nádasdy Ferenc utca is, amelynek a járdáit néhány évvel korábban rendbe tették, de maga az úttest maradt a régi, lyukakkal, repedésekkel, romokban lévő szegélyekkel.

Szombathely legrosszabb állapotú utcái: Nádasdy Ferenc utca
A Nádasdy Ferenc utca burkolata nem tréfadolog
Kiss Tamás

Az utca nemcsak szép hosszú – a MÁV-rendelőtől a Hefele-iskoláig tart -, de forgalmas is, hiszen sokan ezt az útvonalat használják a közlekedési lámpákkal tele Vörösmarty utca helyett.

Már többször mondtuk, hogy a sorozatunk célja, hogy nyomást gyakoroljunk a döntéshozókra, hogy minél gyorsabban történjen valami az útfelújítások terén.

És úgy tűnik, hogy talán történik is.

Szombathely legrosszabb állapotú utcái: Nádasdy Ferenc utca
A járdát felújították néhány éve, az úttestet nem
Kiss Tamás

Az elmúlt időszakban egy-egy nagyobb interjút közöltünk Nemény András polgármesterrel Nemény András: „Úgy kell őszintének lenni, hogy kárt ne okozzunk vele” 2021. July 05. 19:27 és Horváth Soma alpolgármesterrel Podcast: Miért ilyen rosszak a szombathelyi utak és van-e remény, hogy jobbak lesznek? 2021. July 03. 11:24 , és mindketten megerősítették, hogy a város nehéz költségvetési helyzete ellenére keresik a lehetőséget az útfelújítások újraindítására, és már körvonalazódnak a megoldások.

Ezzel párhuzamosan - vagy merőlegesen - Hende Csaba országgyűlési képviselő is bejelentette Hende bejelentett: több mint 1 milliárd forint jön szombathelyi fejlesztésekre 2021. July 07. 15:42 , hogy a kormány egy 1,2 milliárdos csomaggal támogatja a szombathelyi fejlesztéseket, amelyből a legjelentősebb, 435 millió forintos tétel a belterületi útfejlesztésekre megy. A részletek egyelőre nem ismertek.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video