A szombathelyi születésű Endrődy Krisztián a Színházbarátok Egyesületének alapító tagjaként részese volt a Kamara Savaria létrehozásának, majd a 2007-ben megalakult Weöres Sándor Színház indulásának is. A társulatot 2022-ben, tizenöt év után hagyta el 
Két alapítótag távozik a Weöres Sándor Színháztól 2022. April 29. 15:25 , felesége, Alberti Zsófi pedig egy évvel korábban, 2021-ben távozott. Bár akkor nem beszéltek nyíltan az okokról, a döntés időben egybeesett a 2020-as igazgatóváltással, amikor Jordán Tamás után Szabó Tibor vette át a színház vezetését – és ez sokak szerint új korszakot nyitott a társulat életében.
Az Alberti–Endrődy páros Szombathelyen hosszú éveken át a közönség kedvence volt. Most, több év hallgatás után, 2026. január 8-án térnek vissza a városba és a Weöres Sándor Színházba egy saját gyártású előadással: a Védőháló című társadalmi érzékenységű groteszk játékkal. Ennek apropóján hívtuk fel Endrődy Krisztiánt, hogy kicsit meséljen, mit jelentett számukra az elszakadás, mit nyertek a váltással, és hogyan viszonyulnak ma ahhoz a színházi közeghez, amelynek egykor alapítói voltak.
Kezdjük az elején: hogy vagytok, amióta elhagytátok Szombathelyt? Milyen az élet Budapesten, beváltotta-e a költözés a hozzá fűzött reményeket?
Igazából nem voltak nagyra törő terveink, amikor Budapestre költöztünk. Amikor már megvetettük a lábunkat, akkor kezdett letisztulni, hogy merre tovább. Most csak magamról beszélek, Zsófi nevében nem szeretnék: egyszerűen a klasszikus értelemben vett színházhoz egy idő után egyre kevesebb kedvem volt. Korábban sokat forgattam különböző napi sorozatokban, Zsófi pedig Szombathely után is folyamatosan játszott színházban, majd megszületett a második gyermekünk.
Én közben visszatértem az eredeti szakmámhoz: nyitottam egy kis éttermet, pontosabban egy tésztázót. Mellette forgattam is. Nagyon kielégítő időszak volt, tényleg megtaláltam a számításaimat. Most már a bővülésen dolgozunk, januárban például a Mammutban nyitunk új helyet.
A színház mindig az életünk életünk része lesz. Áprilisban létrehoztunk egy saját előadást. Zsófi írta, Khaled-Abdo Szaidával, és ő is rendezte az előadást. Tavaly készült el a Védőháló, amit nagy sikerrel mutattunk be, és a Szkénében játsszuk. Nehéz témát dolgoz fel – az öngyilkosság egyéni és társadalmi felelősségét –, de nem csak történetet mesél el, hanem a nézőket is párbeszédre hívja a tabutéma kapcsán.
Szóval van egy stabil alap – az étterem –, és mellette a saját színházi projektek. Szerintem ma már csak ennek van értelme: több lábon állni, megteremteni azt az anyagi biztonságot, ami hosszú távon működik.
Akkor tudatos döntés volt a váltás?
Igen. Szombathelyen megvolt a biztonság, de azért tizenöt évet lehúzni egy színházban szerintem senkinek nem jó. Előbb-utóbb elfárad az ember, elveszíti a frissességét. Ha valaki túl sokáig marad egy helyen, az „megüli a lelket”. Én is azt érzem, hogy előbb kellett volna lépnünk.
Nyilván az igazgatóváltás is közrejátszott, de utólag már inkább egy szükséges és számunkra kedves határhelyzetként tekintek erre az egészre.
Nem bántátok meg?
Egyáltalán nem. Sőt. Nagyon jól vagyunk. Azóta született még egy gyermekünk is, most már ketten vannak, teljes a család. A BudaPastát, a tésztázót nagyon szeretik az emberek, és szépen növekszik, Zsófi meg tavasszal próbál legközelebb. Közben szeretnénk persze új előadást létrehozni, és ha nagyon jól alakulnak a dolgok, akár többet is.
Szándékos volt az is, hogy visszatértél az eredeti szakmádhoz?
Nagyon is. Szombathelyen az utolsó előadásomban – emlékszem, valami kabarés est volt – egy teljesen vállalhatatlan számot kellett énekelnem – a Teve van egypúpú címűt –. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon rossz helyen vagyok. A koreográfia, az egész művészi színvonal egyszerűen nem az volt, amit képviselni szeretnék. Az volt az a pont, amikor tényleg elvágtam magam a kőszínháztól.
Ott mentem át egy komoly belső átalakuláson, és arra jutottam, hogy teljesen más irányba kell mennem. Budapestre sem azzal jöttem, hogy színházban akarok dolgozni. Nem telefonálgattam, nem voltak ilyen ambícióim. A környéken, ahol lakunk, láttam, hogy sokan dolgoznak, sok minden történik, és erre ráérezve nyitottam meg a helyet.
Két szabadúszó színész egy családban amúgy sem túl életbiztosítás – így viszont lett egy stabil pont.
Most egy előadással visszatértek Szombathelyre is. Mit lehet erről tudni?
Ez az első saját produkciónk, nagyon személyes anyag, és különösen izgalmas számunkra, hogy pont Szombathelyen mutathatjuk meg. Kulisszatitkot nem lőnék le, de jólesik visszamenni úgy, hogy már teljesen más helyzetből érkezünk.
Alapító tagként, sok szereppel a hátad mögött azért a szombathelyiek még mindig kíváncsiak rátok. Hogyan viszonyulsz ma ehhez a figyelemhez?
Igen, ezt érzem is, és jólesik. Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy sokan szerettek minket. Nekem már nem a „kedvenc” státusz a fontos, hanem maga a munka minősége. Ha az rendben van, akkor minden rendben van.
