Augusztus 14-én tartotta a Weöres Sándor Színház a karneváli, szabadtéri előadásának, a Szombathelyi Szórakoztató Szupergálának a nyilvános főpróbáját a Megyeháza udvarán. Egy nappal a premier előtt mi is beültünk a darabra, de nem azért, hogy a kedves olvasóknak már ne kelljen. A kultúrát nem szabad megspórolni, még akkor sem, ha fáj.
Igen, a Szombathelyi Szórakoztató Szupergála fájdalmas, mert eleget tudunk rajta nevetni hogy elkezdjük érezni a rekeszizmainkat a végére. És a testünk is belefájdul kicsit azokon a nézőtéri székeken. De ez sokkal inkább annak az embernek a hibája, aki anno megálmodta ezt a dizájnt, ahelyett, hogy nézte volna, hogyan szárad a falon a festék.
De, fordítsuk komolyra a szót, mert a darab akármennyire igyekszik komolytalannak mutatkozni, mégis sok elemében érdekes és valós problémákra reflektál. Vinnai András tollából és rendezésében egy olyan gálaműsor született, ahol az emberi kisszerűség a legszebb metaforákhoz hasonlóan lett kibontva.
A két műsorvezető érdemei finoman szólva is kérdésesek, s még győzelmeikben is képesek elbukni, legalább egy kicsit. Egyszerre szánalmas senkik és hősök, akik a minimális sikereiken felbuzdulva akarnak sztárok lenni.
Színpadméretű görbe tükre ez az előadás a jelen társadalmunknak, ahol mindenki celeb akar lenni, tehetség nélkül, még az ehhez szükséges érdemi munkát is megspórolva. S akármennyire Szombathely - meg Zalaegerszeg - van a fókuszban, mégis egy roncstársadalmat látunk, ahol igazából senki sincs a helyén.
Bár a Szombathelyi Szórakoztató Szupergála nagyon sok minden akar egyszerre lenni; gálaműsor, musical, vígjáték, egyes pillanataiban még a horror és a dráma műfajaiba is belekóstol, mégis jól tartja meg az arányokat. Mindenből annyit vesz ki, amennyi az adott szituációhoz szükséges. És, amikor a helyzet úgy kívánja, gondolkodás nélkül lesz önmaga paródiája is.
Az tény, hogy vannak erőltetett és vontatott pillanatai is a darabnak, de ezek sokkal inkább a karneválszínházi mivoltának köszönhetőek, hiszen a turistát is be kell avatni Vas és Zala rivalizálásába. Ezek azok a részek, ahol érezzük, hogy nem egy kőszínházban vagyunk, meg akkor, amikor épp elered az eső.
A cselekmény szálait a szupergála köti össze, de ez a kohézió kellően laza ahhoz, hogy egy-két történelmi kitekintés is beleférjen. Például, az éppen kiköltöző rómaiakhoz megérkeznek a hunok, akik végül a római házak lebontásával csinálnak maguknak helyet a jurtaállításhoz. De, ahogy lenni szokott, minden mindennel összefügg, és a kezdeti káosz-darabkák egy egészet alkotnak végül.
A díszlet és a jelmezek ötletesek. Olyan puritán az egész, a városi tévé stúdióit idéző egyszerűséggel, csak itt a színészek meg tudják tölteni tartalommal. A jelmezek pedig tökéletesen passzolnak a darabhoz, megteremtve a kellő atmoszférát egy-egy gaghez, poénhoz.
A szereplők: Csonka Szilvia, Gyulai-Zékány István, Horváth Ákos, Mari Dorottya, Némedi Árpád, Németh Judit, Szabó Róbert Endre, Szerémi Zoltán és Temesi Zsolt. A színészek hozták, amit ilyenkor kell, látszólag mindenki élvezte a rá kiosztott szerepet. A Csonka Szilvia Temesi Zsolt duó jól működött, megragadták a szerepeik lényegét.
Mari Dorottya és Szerémi Zoltán pedig időről-időre ellopták kicsit a show-t. Brillíroztak minden rájuk rótt "munkakörben", az énekes részeknél pedig Gyulai-Zékány István is becsatlakozott ebbe a körbe. A Szombathelyi Szórakoztató Szupergálán náluk volt a kulcs és mindig a többiek fölé tudtak emelkedni, katalizátorai és motorjai is voltak az előadásnak.
A népítélet egyhangú volt a végén, megvolt a vastaps, de a standing ovationhöz kellett volna még valami apróság. Persze, nehéz ezt ennyire patikamérlegen kimérni, de a lényegen nem is változtat: megéri a pénzét, és aki tud még rá jegyet venni magának (elég nagy az érdeklődés a darab iránt) az mindenképpen tegye meg.
