A minisztériumi állásfoglalás és burkolt fenyegetése ellenére a pedagógusok hétfőn reggel megtartják figyelmeztető sztrájkjukat.
Lapunk információ szerint van olyan szombathelyi iskola, ahol egyetlen tanár sem sztrájkol reggel 8 és 10 között, és van, ahol az arány 100 százalék.
A pedagógusok főként béremelést, a munkaterhek csökkentését szeretnék, illetve azt, hogy ne küldjék fizetés nélküli szabadságra azokat a kollégákat, akik nem oltatták be magukat.
Vita folyik az elégséges szolgáltatás körül is.
Ha nem teljesülnek a követelések, a pedagógusok március 16-tól határozatlan idejű sztrájkot helyeztek kilátásba.
Lapunk a múlt ősszel tudósított
Tanárok egymás között - „A kormány kihasználja, hogy ilyenek vagytok” 2021. October 02. 19:08 a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) szombathelyi fórumáról, ami elég jól összefoglalót ad arról, hogy mi a szakma gondja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!