A szombathelyi duális mérnökképzésről beszélgettek

Az informatika irányába mozdul el ez a képzés is.
Kedden mérnök szakmai napot tartottak a szombathelyi egyetemen.

Az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézet szervezésében megrendezett esemény célja volt, hogy a duális gépészmérnök képzés vállalati partnerei, céges, tudományos, oktatási szakemberi és az egyetem vezetése között erősítsék a kapcsolatot, egyben körvonalazzák a jövő stratégiáit – tudtuk meg a helyszínen Dr. Bak Árpád egyetemi adjunktustól.

Józing Antal
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az előadásokon főként projektekről, oktatási és fejlesztési kérdésekről esett szó, délután a gyakorlati kérdéseket beszélték meg a jelenlevők, akik egy laborlátogatáson is részt vettek.

Idén januárban végzett az első duális gépészmérnök évfolyam, és ez volt az első ilyen jellegű szakmai nap is, amit a továbbiakban hagyományteremtő szándékkal egy-két évente rendeznek majd meg.

Józing Antal

Dr. Bak Árpád lapunk kérdésére elmondta: szeptembertől a növekvő piacigények hatására a mérnöki informatika irányába mozdulnak el a tantárgyakon belül.

Idén, csak úgy mint a múlt évben, kb. százharmincan jelölték meg Szombathelyen a gépész szakot. Ebből hatvan fő jelentkezett a duális képzésre. Később a cégek negyven-ötven főt választanak ki közülük.

Biroszné Móricz Zsuzsanna
Józing Antal

Az eseményen a Vas megyei önkormányzat nevében részt vett dr. Biroszné Móricz Zsuzsanna, aki egyrészt a megye aktív pályázati tevékenységéről tájékoztatta a vendégeket, másrészt tolmácsolta a megyei főjegyző – nem mellesleg polgármesterjelölt – Balázsy Péter gondolatait, aki eredetileg felszólalt volna a programban, de a fővárosba kellett utaznia. Balázsy a mérnökképzés indulásának egyik kulcsembere volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság