A szombathelyi Halász Bence komoly tényező szeretne lenni a kalapácsvetésben

Európa-bajnokságra készül a sportoló.

Halász Bence a tavalyi évben világbajnoki döntőbe jutott, nagy egyéni csúcsot ért el, ám az idei évtől lényegesen többet vár: az augusztusi atlétikai Európa-bajnokságon "komoly tényező" szeretne lenni a férfi kalapácsvetők között.

A szombathelyi Dobó SE jelenlegi első számú versenyzője dinamikusan és folyamatosan fejlődött az elmúlt években. Az utánpótlásban mindent megnyert, junior vb-n és Eb-n, illetve U23-as Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett, s ugyan még mindig csak 20 éves, de 2017-ben már a felnőttek között is letette a névjegyét: egyéni csúcsát 78,85 méterre javította, a londoni világbajnokságon pedig a 11. helyen végzett.

Halász Bence
Dobó SE Facebook-oldal

Összességében elégedett vagyok a tavalyi eredményeimmel, ugyanakkor idén többet várok magamtól. A felkészülésem nagyon jól sikerült, nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ennyire jó formában, az edzéseken remekül megy a dobás

- nyilatkozta az MTI-nek a fiatal dobó, aki pénteken utazott el Oszakába,

ahol vasárnap a nemzetközi szövetség (IAAF) kalapácsvető-sorozatának első állomásán 77,24 méteres dobásával ezüstérmet szerzett A szombathelyi Halász Bence ezüstérmes Oszakában 2018. May 20. 18:30 .

A férfiak ezt követően még négy állomáson (június 5-én Turkuban, június 8-án Szczecinben, június 29-én Samorínban, július 1-jén és 2-án pedig a Gyulai Memorialon) mérik össze tudásukat. A versenyeken az IAAF honlapja szerint legalább 8500 dollár (2,2 millió forint) lesz az összdíjazás állomásonként, míg az összetett győztes 35 ezer dollárt (9,3 millió forinttal) kap.

Halász Bence a múlt héten a hazai csapatbajnokság elődöntőjében kezdte meg a versenyszezont és már akkor bíztató, 76,47 méteres eredménnyel nyerte meg számát.

Ez egyéni csúcsához képest ugyan több mint két méterrel kisebb, ám tavaly az Ostravában június végén dobott rekordja messze kiemelkedett a szezon során nyújtott eredményei közül, a nemzetközi viadalokon 75 méter körül teljesített.

A magyar tehetség az idei célok megfogalmazásakor nem szeretett volna konkrétan helyezésekről vagy méterekről beszélni, ám azt elárulta, hogy idén a tavalyinál lényegesen jobb átlagot szeretne elérni, a berlini Eb-re pedig nem csupán a döntőbe jutás céljával utazik.

Komoly tényező szeretnék lenni az Eb-n, ott lenni az első hatban

- jegyezte meg Halász, aki méterben konkrét célt nem határozott meg, annyit megjegyzett, hogy szerinte többen is átlépik majd a 80 méteres határt idén, s reméli, hogy ő is közöttük lesz majd.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport