Ahogy arról lapunk is beszámolt, a mai napon a szombathelyi TDK üzeméből azt a hírt kaptuk, hogy az egyik dolgozónak pozitív lett a koronavírus-tesztje.
A betegséget minden bizonnyal szüleitől kapta el, akik a közelmúltban Németországban jártak.
Lapunk megkereste a céget, ami csütörtök este megerősítette a hírt, emellett az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek.
A TDK sajtóközleménye:
„A TDK egyik kollégájánál a tesztelés pozitív eredménnyel zárult. Mivel a TDK számára munkatársai egészsége és biztonsága az elsődleges szempont, a vállalat haladéktalanul, még ma délután megszervezte a vállalaton belül az érintett területen dolgozó összes kolléga, mintegy 100 fő tesztelését, amelynek költségét a vállalat állja. A cél az, hogy a TDK minden lehetséges egészségügyi kockázatot kizárjon, és továbbra is biztonságos munkakörülményeket biztosítson minden kollégája számára.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
