Október végi ködös délután, kabátba burkolózva is didergünk. Déltájban még magunk sem tudtuk, merre keressük a szombathelyi zsidó temetőt, a GPS aztán megmutatta. A bejáratot a piac mögött, a Bercsényi Iskolával szemben találtuk. Bejutni csak kapukóddal lehetett. A sírkertet körbenőtte a város, ezért is volt meglepő az a kontraszt, ami a kinti és benti világ között van. A sokemeletes házak árnyékában, a falakkal körbezárt térségben borostyánnal és vadszőlővel benőtt sírkövek és romok, egy romantikus kert. Mintha kizökkent volna az idő.
Közel harmincan lehettünk. A sétán Mayer László levéltáros kalauzolt bennünket, aki számos érdekességet osztott meg velünk. (Mi szorgalmasan jegyzetelünk, ami eztán következik, azt többnyire ott a sétán hallottuk, valamint ezen a dolgozatból szemezgettünk.)
Férfiak csak fedett fejjel léphetnek be
Rögtön a bejáratnál bekukkanthatunk a szertartási épületbe. (A ravatalozó itt nem a legjobb elnevezés, mert zsidó temetésen a búcsúztatás szertartása mindig a már lezárt és letakart koporsó előtt folyik.) A szombathelyi szertartási épület közepén, a félhomályban egy halottaskocsit találtunk, két oldalt a legrégebbi, héber feliratos sírkövekben gyönyörködhettünk.
Mayer László elmondta, a zsidó temetkezési tradíció korszakonként és tájegységenként más, ne csodálkozzunk azon, ha egy hassid temető egészen másképp néz ki, mint ez a szombathelyi. A zsidó temetőkre egyébként az az általános szokás volt érvényben, hogy lakott területtől 60 könyöknyire (azaz harminc méter távolságra) kellett létesíteni. A másik fő jellemző, hogy fallal kellett körülvenni. Magát a sírokat a zsidók is sírkövekkel jelölték. A korai időszakban még álló kőlapok voltak az általánosak, ezeket sokkal kevésbé díszítették, a felirat is kevesebb volt. Akkoriban a módosabb zsidók is egyszerűbb kőlapokat vésettek maguknak, jelezvén, a halálban mindenki egyenlő. Később aztán (ahogy jövünk előre az időben) divatba jöttek a fekvő, lapos sírkövek.
Az polgárosodással együtt – ez a szombathelyi temetőben nyomon követhetjük - nő a sírkövek mérte. A múlt század elején az igazán tehetősek már kriptaméretű sírkomplexumokat emeltettek hozzátartozóiknak. Aztán ahogy a keresztényeknél is egy időben elterjedt szokás volt, ők is gyakorta lánccal vették körbe a sírhalmot.
A virágot és koszorút felejtsük otthon
Ha bemegyünk egy zsidó temetőbe, akkor ne lepődjünk meg azon, még ha gondozzák is a sírokat, hogy az egész kert fákkal, vadszőlővel, borostyánnal benőtt. A zsidó temetőket ugyanis nem tisztítják, nem engedik, hogy minden nap levágják a futónövények hajtásait. A burjánzó növényzet a hagyomány része: a kegyes tisztelet jele. (Ennek csupán egy hátránya van, utalt rá Mayer László: hogy a 30-40 éve vadszőlővel benőtt sírköveken olvashatatlanná válik a felirat.)
Halottak napja közeledtével sem találni (talán egy-két sír kivételével) virágot, nem gyújtanak sem gyertyát sem mécseseket, ellenben a látogató elhelyez egy kavicsot a síron. Mivel lehet ezt magyarázni? Mayer László szerint ennek a szokásnak többféle oka lehet, egyrészt a régi időkben a zsidók olyan területen éltek (sivatagban, kősivatagban) ahol a halottakat elföldeni sem lehetett könnyű. A holttesttel kapcsolatban az elsődleges szempont a vadállatoktól való védelem lehetett. Ezért emeltek kőhalmokat a sírokra. A másik magyarázat a halottaktól való félelem volt, ezekkel a kövekkel akadályozták meg, hogy a halott rossz szelleme eltávozzon a sírból, és galibát okozzon. (A kövek azt is szimbolizálják, hogy milyen drága és értékes minden lélek Istennek…)
Ha egy zsidónak kérése van, akár olyan valakihez, akit személyesen nem ismert, egy levelet hagy a sírjánál. A nagysimonyi zsidó temetőben állítólag – meséli Mayer László – az 1944-ben elhunyt tudós csodarabbi, Weisz "Sabtaj" Simon síremlékéhez még ma is elzarándokolnak, és a sírhelye melletti levelesládába bedobják a kívánságaikat.
Mióta temetkeznek Szombathelyre zsidók?
A történészek ma is vitatkoznak azon, hogy mikor került az első holttest ide, az akkor még Szentmárton községben élő zsidó közösség számára létesített temetőbe: 1823-ban vagy 1828-ban? (A telket Batthyány Fülöp hercegtől vásárolták, örök bérletbe.) Azt tudjuk – meséli Mayer László - hogy ebben az időszakban Szombathelyen még nincs önálló zsidó hitközség, a Szentmártonban működő közösség is a rohonci hitközség fiókszervezeteként működött. A halottaikat is odavitték, ott temetkezhettek. Ez – magyarázza - ma már nem tűnik nagy távolságnak, de képzelhetjük, amikor az 1800-as években ezt az utat szekérrel és halottal kellett megjárni, és azzal a vallási paranccsal, hogy a halottat vagy a halála napján, vagy másnap el kell temetni.
Ma is kérdés, mi volt előbb Szombathelyen, temető vagy temetkezési egylet (Chevra Kadisa)? Egy biztos, a szombathelyi (Szentmártoni) Chevra Kadisát 1828-ban alapították. (A Chevra Kadisa tagjai gyakorolták a halottak körüli kegyeletet, de kötelességük volt a súlyos betegek látogatása, a halott körüli rituális teendők, a sírnak a megásása is. Idővel a Chevra feladata kiterjedt a jótékonyság gyakorlására is.)
Szentegyleti tagnak lenni a zsidóknál nagy megtiszteltetés volt, vezetőnek lenni pedig kiemelkedő feladat. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a temető első soraiban a rabbik mellett ezek az egyleti vezetők nyugszanak.
A szombathelyi temető a régi időktől fogva három részre osztható: külön parcellába temették a csecsemőket, a szentegyleti tagokat, és az azon kívülieket.
Ez a temető kiépülésekor körülbelül 300 négyszögöl területen helyezkedett el, de a területe, ahogy a zsidók száma a környékben nőtt, úgy lett egyre nagyobb. Több ezer halottat temethettek itt el. (1874-re a temető már 600 négyszögölre bővült.) Amit most láthatunk, az nem a temető teljes terjedelme, körbenőtte a város, szó szerint, a falakon túl családi házak kertje, lakótelepek látszanak. (Mai csökkentett méretét a Joskar Ola lakótelep építése során nyerte el.)
Ahogy Mayer László mesélte: 1945 februárjában a nyilas hatalom a temető területének tulajdonjogát átjegyezte a magyar királyi kincstár javára. Ezt 1946-ban törölték el, és állították vissza hitközség tulajdonjogát. (A második világháború végén a bombázások során a zsidó temető is megsérült, a bejárati rész jobboldalán. Ennek nyomai még most is láthatók.)
Milyen egy zsidó temető?
Nyoma sincs a keresztény temetők mértani rendjének, nincsenek szabályos sorok, a sírok közötti távolságot sem sétálásra tervezték (az előírások szerint a sírok között négytenyérnyinek kell lennie a távolságnak, de látszik, gyakorta félremértek.) A korai időszakban még az elhalálozás sorrendjében temették el a halottakat, így gyakran előfordult, hogy férj és feleség két-három sorral arrébb került. Később, ha meghalt mondjuk a férj, előre megvették a feleségnek a mellette lévő sírhelyet. A zsidóknál nem szokás az egymásra temetkezés.
A sírt úgy kell kiásni, hogy a halott feje Nyugat, a lába pedig kelet felé legyen. Régi hagyomány, hogy a sírjelet a halott fejéhez állítják. A sírköveken a felirat – csak héber szöveg – a külső oldalra került. Ha német vagy magyar nyelvű feliratot is készítettek, ez rendszerint rövidebb volt, mint a héber, legtöbbször csak a nevet adta meg, és a sírkő „hátsó” - a sírhantra néző – oldalára írták.
A zsidóknál mind az exhumálás, mind a hamvasztás tilos. A halottat földbe kell eltemetni.
A zsidók nem állítottak szobrot, hanem jelképet faragtak a sírlapokra, kövekre. (Hagyományos jelkép például, ha egy síron Tóra-tekercset vagy koronát látunk, ott rabbi nyugszik.)
Ki mindenki nyugszik a szombathelyi zsidó temetőben?
Az első család a bejáratnál, akiről Mayer László is említést tesz: a Pick. Híres szombathelyiek voltak, és nem keverendők össze a szegedi Pick családdal. Gazdagságukat mi sem jelzi jobban, mint hogy Pick Dávid kereskedő fekete gránit sírkövét annak idején egyenesen Bécsből hozatták.
Ahogy a parcellákat róttuk, mögöttem az idősebbek egymás közt diskuráltak: látod ő volt a posztós, na ez meg az orvos, na erről mesélt a nagyanyám…. Elhaladunk Bernstein Béla rabbi lányának, Rózsikának sírköve mellett is, (egy hatalmas kopjafára emlékeztetett – kőből), aki, ha jól halljuk, 1904-ben halt meg. Eizinger Mór sírköve előtt is megálltunk, mesélik, a Fő téren gyarmatáru kereskedése volt. (A parcellákban ismerősen csengő családnevek sora: Hoffmann, Krausz, Rosenberg, Ullmann, Weisz, Kohn, Deutsch, Feigelstock, Weiner, Guttmann, Löffler, Lebensfeld, Grünwald…)
Egy pillantást vetettünk Stadler Izidor dr. (szombathelyi ügyvéd) családjának sírjára is. Ő volt az, aki annak idején a mai Uránia udvarban (akkor Stadler udvar volt) megépítette Szombathely első moziját. (A mozival szemben pedig egy óriási függőkertet, 25 üzlethelyiségből álló bazárcsoportot létesített.) A kor egyik leggazdagabb szombathelyi családjának sírhelyét – meglepő – de a legegyszerűbb álló kőlapok díszítik. Ezen sírhely ellentéte a szomszédos parcellákban a „szergényi” Geiszt család síremléke, akik arról nevezetesek, hogy 1913-ban (zsidóként) nemesi rangot kaptak.
A Grünwaldok kapcsán jegyezte meg a levéltáros, olyannyira „ritka” név volt ez Szombathelyen, mint a „Mayer”. Majd említést tett Grünwald Józsefről is, aki 1919-ben áttért a katolikus hitre, és zsidó kereskedőből Nyőgéren katolikus kegyúr lett. (Az ottani kriptába temették el.)
Két jól elkülöníthető rész: a neológ és az ortodox
A temető közepén a zsidó közösség mártírjainak, a holocaust áldozatainak emlékműve áll – táblákkal, nevekkel. Nemcsak szombathelyi kövek vannak itt – tette hozzá Mayer László, hiszen a vidéki hitközségek is, amikor megszűntek, a kőemlékeiket ide, Szombathelyre szállították.
Sétánk végén a temető szélén még bekukkanthatunk a kőfallal leválasztott ortodox részbe, ahol nincsenek kriptaszerű sírkövek, kizárólag egyszerű, héber feliratú álló kőlapokat láthattunk.
A szombathelyi temetőt egyébként napjainkban is használják, legutoljára tavaly volt itt temetés.
További érdekességek a szombathelyi zsidó temetőről és a temetkezési szokásokról itt olvashatóak...
