Tarka lett a szombathelyi Hunyadi utca

Igaz, csak egy apró szakasza. Valaki felfesthetné az egész utcát. Vagy az egész országot.

Szombathelyen kiszínesedett a Hunyadi utca külső szakaszának néhány métere.

Az ismerős mintázatú tarkabarka alkotás – ahogy azt nagyjából mindenki sejti - a Kétfarkú Kutyapárt szombathelyi aktivistáinak az alkotása.

Józing Antal

Hogy mi lesz a sorsa a járdafestésnek, az kétesélyes. Amikor a párt tavaly ugyancsak megfestette a járdát, akkor a Szombathelyi Járásbíróság helyben hagyta A bíróság is elítélte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szombathelyi járdafestőit 2017. August 07. 12:37 a Kormányhivatal döntését, így jogerősen is köztisztasági szabálysértést követtek el a festők. A határozat értelmében írásbeli figyelmeztetést kapnak, valamint két évre bekerülnek a szabálysértési nyilvántartásba.

Józing Antal

Elvileg most ugyanaz lehet a procedúra, csak annyi a különbség, hogy a mostani festést jóval kevesebben látják, merthogy a belvárostól vagy egy kilométerre található.

A töredezett járdát és az alkotást szépen kiegészíti az egykori SZÜV épülete, amelynek a Szombathely számítástechnikai központjából sikerült leküzdenie magát munkászállóvá.

Az egykori SZÜV épületéből munkásszálló lett
Józing Antal

Lapunk tudósítójának vagy tíz percet kellett várnia, amíg arra jött valaki:

Az egykori SZÜV épületéből munkásszálló lett
Józing Antal

„Szerintem hülyeség” - mondja töményes üveggel a kezében, kissé tántorogva a fiatalember. Majd elmélázva hozzáteszi: „Talán meg kellene csinálni végig a járdákat.”

A fiatalember sommás véleményét feltehetően elég sokan osztják.

Az egykori SZÜV épületéből munkásszálló lett
Józing Antal

A Hunyadi út járdái tényleg rettenetes, a harmadik világot idéző állapotban vannak.

A Hunyadi utca így nézett ki nyáron, és azóta sem lett jobb. Sőt.
j

Egészen érthetetlen, hogy ahol jut 15 milliárd egy stadionra, hogyan nem jut pénz a járdákra.

A szombathelyi járdák állapotával a közelmúltban egy gazdagon illusztrált hosszabb írással Ramaty állapotban a szombathelyi járdák 2018. July 03. 08:15 foglalkoztunk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet