A Colorado államban működő JBS húscsomagoló üzemben néhány napon belül duplájára emelkedett a Covid-19 vírussal fertőzöttek száma, és egy munkás meghalt a betegségben – írja a Reuters hírügynökség.
A gyárat a múlt pénteken nyitották újra, miután két hétig zárva volt a fertőzések nagy száma miatt.
Ugyanakkor már múlt szombaton ismét 120 fertőzöttet regisztráltak, ami szerdára 245-re ugrott.
A húsüzemek működését maga Donald Trump elnök engedélyezte, miután felmerült a veszélye annak, hogy zavarok keletkezhetnek a lakosság ellátásában.
A héten elhunyt beteg már a hatodik áldozata a koronavírus-járványnak a JBC-üzemben.
„Az eset rávilágít arra, hogy milyen súlyos a válság, ahogy arra is, hogy milyen nagy veszélynek vannak kitéve a munkások” – nyilatkozott az egyik szakszervezető vezető, aki elismeri, hogy az ellátást biztosítani kell, de emellett hatékony védőfelszerelések bevezetését követeli.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!