A Quaestor Csoport vezére Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében vállalja a felelősséget a kialakult helyzetért, majd egy bekezdéssel később hitelt kér az államtól. Hogy nyomatékosítsa mondanivalóját, azt is hozzáteszi, hogy ha a kabinet segít, azzal az emberek kormányba vetett bizalmát is növelheti.
Elkerülhető 50 000 ügyfél megkárosítása és megőrizhető 800 munkahely, ez is Tarsoly érvei között szerepel. A hitelért cserébe a cégcsoport befektetései és ingatlanvagyona
Lefoglalták az ETO Parkot és a stadiont 2015. March 31. 09:15 lenne a fedezet. Ez akár majdnem 300 milliárd forintot is érhet – ha minden jól megy.
A levélben Tarsoly külön megemlíti, hogy a Kulcsár-ügy rendítette meg először a bizalmat a brókercégek iránt, de nem tett jót a 2008-as válság sem. Az ön-csőd okaként végül a Buda-Cash bedőlését hozta fel, megismételve korábbi érveit, miszerint túl sokan akarták egyszerre kivenni a pénzüket.
Március 9.
A keltezés alapján március 9-én íródott a levél. Tarsoly Csaba aznap este jelentette be a Quaestor Csoport kötvénykibocsátó cégének, a Quaestor Hrurira Kft. csődjét. Később kiderült, hogy ez nem volt igaz, mert valójában 19-én jelentettek csődöt. Aztán erről a dátumról is kiderült, hogy nem oké. Olyannyira nem, hogy a csőd valójában még a mai napon sem szerepel a cégjegyzékben.
A március 9-i dátum azért is érdekes, mert éppen aznap vette ki a pénzét a Külügyminisztérium is. Szijjártó Péter tárcavezető azt állítja, március 5-én hozták meg a döntést arról, hogy kiveszik a külügy egyik cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak a Quaestornál tartott pénzét, de a tranzakció csak 9-én történt meg.
Ha elolvasná a levelet, letöltheti innen. A Quaestor-bortányról szóló cikkjeink quaestoritt elérhetők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!