Tavaly 9 milliárdot kaszáltak a végrehajtók

A legjobban Schadl feleségének ment az üzlet.

Több mint 30 milliárd forintos árbevételt és több mint 9 milliárd forintos nyereséget értek el a magyar végrehajtó irodák tavaly – írja az rtl.hu.

Ez azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából 40-45 millió forintot lehetett kivenni osztalékként a végrehajtói cégekből. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar névjegyzéke szerint nagyjából 200 végrehajtó ténykedik az országban.

A körzeteket tekintve azonban igen nagy a szórás, van olyan végrehajtói iroda, amely bőven 100 millió forint feletti adózott eredményt ért el, de olyan is akad, amely csak néhány milliót. Veszteség jellemzően csak induló irodánál keletkezett és a felfüggesztett végrehajtók némelyikénél.

Az egyik legnagyobb nyereség viszont éppen Schadl György feleségének cégéhez fűződik, amely 523 millió forintos árbevétellel, valamint csaknem 250 millió forintos adózott eredménnyel büszkélkedhet.

A végrehajtói kar volt elnökének felesége ugyan fel van függesztve pozíciójából a bírósági ügy miatt (pénzmosással vádolják), azonban a jogszabályok alapján a cége továbbra is termelhet bevételt, van ugyanis olyan tulajdonostársa, aki tovább tudja vinni az üzletet – közölte lap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek