Januárban nem emelkedik a távhődíj Szombathelyen

A szombathelyi közgyűlés hiába emelte decemberben a távhődíjat, a minisztérium ehhez nem járult hozzá. Egyelőre a tavaly ősszel érvényes díjak maradnak érvényben.

Vita nélkül döntött decemberben a közgyűlés Szombathelyé lesz a Haladás pálya 2008. December 18. 21:49 arról, hogy 17 százalékkal emelik a távhőszolgáltatás díját. A testület azonban arról is határozott, hogy az emelés életbelépése előtt kikéri a minisztérium állásfoglalását. Információink szerint a minisztérium tegnap értesítette az önkormányzatot, hogy a módosításhoz nem járul hozzá. A döntés egyébként nem csupán Szombathelyre vonatkozik, hanem további, mintegy 60 települést érint, a tárca egyetlen esetben sem hagyta jóvá az emelést.

Nem kötelező a minisztérium véleményét kérni

Az ügyhöz tartozik, hogy a Távhő – a közgyűlés hozzájárulását kérve - a szeptemberi ülésre A szünetek közgyűlése – Szocializálódnak a szombathelyi képviselők 2008. September 26. 10:26 terjesztette elő díjemelési javaslatát, amely akkor 27 százalékról szólt. Az új jobboldali többség azonban nem volt hajlandó elfogadni a módosítást, szociális okokra hivatkozva csupán 12 százalékos emelést fogadtak el. A városvezetés hiába figyelmeztetett arra, hogy a gázárak folyamatos emelkedése miatt így komoly hiánya keletkezik a szolgáltatónak, amit a tulajdonos önkormányzatnak kell majd saját, egyébként is szűkös büdzséjéből kipótolnia.

A decemberi ülésre viszont már minden politikai erő belátta, hogy a város nem vállalhatja át a távhőszolgáltatás hiányát. Így vita nélkül ment át az újabb, 17 százalékos emelés. A közgyűlés viszont arról is döntött, hogy kikérik a minisztérium állásfoglalását, ami egyébként nem kötelező.

Négy hónap alatt 100 milliós veszteség

Úgy tudjuk, október, november és december hónapokban 66 milliós vesztesége keletkezett a Távhőnek. Mivel a minisztérium vétója miatt január 1-én nem léphetett életbe az újabb díjemelés, a nagyobb hideg miatt az év első hónapjában újabb, közel 30 milliós veszteség keletkezik.

Információink szerint az ügyet a januári ülésen újra megtárgyalja a közgyűlés, most arról kell dönteniük, hogy a decemberi határozatból törlik, hogy kikérik a minisztérium hozzájárulását. Írtuk már: nem kötelező a tárcának rábólintania a díjemelésre. Ha a közgyűlés elfogadja ezt a módosítást, az új, 17 százalékkal magasabb díj legkorábban február 1-én léphet életbe.

A lényeg tehát, hogy januárban nem emelkednek a távhődíjak Szombathelyen, a közgyűlési huzavona miatt pedig újabb, közel 100 milliós, előre nem tervezett hiánya lesz a még el sem fogadott 2009-es költségvetésnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyé lesz a Haladás pálya

„Persze, volt felelősségkeresés, eredményeként néhányan a kormányt, többen a hat éve regnáló MSZP-SZDSZ koalíciót találták meg, de megszabták azokat a kereteket, amelyek között lehet majd ötletelni.”

A szünetek közgyűlése – Szocializálódnak a szombathelyi képviselők

Teljes erővel zajlik az összecsiszolódás a közgyűlésben. Élnek még a régi reflexek, de alakulóban az új módszertan, mérséklődne az öncélú politikai viták.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet