Még az új szombathelyi stadion építése közben derült ki, hogy a Haladás teniszezői nem férnek be az új komplexumba Rákérdeztünk: tudják már, hol lesz a helyük a Haladás teniszezőinek? 2017. October 25. 08:36 . Pedig ők is a Rohonci úton edzettek, máshol pedig nincsenek olyan pályák, ahol normálisan tudnának készülni és versenyezni.
Azt nem tudjuk, hogyan maradtak ki a tervekből, de ott lehet a megoldás, hogy a tenisz nem számít látványsportnak, így TAO-pénzekre sem jogosultak, a stadionépítési láz egyébként is a futballról szólt.
Idén januárban aztán sajtótájékoztatón jelentették be Közel 300 millió forintból épül fel a Haladás teniszezőinek új otthona 2018. January 22. 19:56 egyebek mellett, hogy új teniszközpontot építenek a Késmárk utcai teniszpályák helyén. A tervek szerint az sportkomplexumban a pályák mellett gyerekteniszpálya, klubház, konditerem és plusz parkolók is helyet kapnak majd. A költségeket akkor 300 millió forintra becsülték azzal, hogy ezt a pénzt a Modern Városok programjában kapja meg a város.
A februári közgyűlésen A Stop Soros!-tól a költségvetésig és a Jókai-park bicikliútjáig 2018. February 15. 08:33 határozatot is hoztak erről, és meghatározták a határidőket is. A terveket június végéig kell elkészíteni, a teniszcentrumnak pedig 2019. év végéig el kell készülnie.
A június 25-i, hétfői közgyűlésre el is készült egy anyag, ami a szerkezeti terveket és a látványterveket tartalmazza. Az anyag szerint nincs változás a februári döntéshez képest, legalábbis az anyagban nincs erre utalás.
A képekre kattintva megnézheti az új teniszcentrum látványterveit.