„Természetesen” drágul a felsőoktatás is

A legjobban a gazdasági szakok önköltséges képzéseinek ára emelkedett.

Az elszabadult energiaárak az egyetemeket és főiskolákat sem kímélik – nem csoda, hogy több felsőoktatási intézmény úgy döntött, emel az önköltséges képzések árain.

A gazdasági szakok például jóval drágábban hirdetik, mint tavaly ilyenkor, míg a bölcsész-, a mérnöki, az informatikai és az orvosi képzések tandíja nem változott – írja az eduline.

Több mint 28 ezren jelöltek meg valamilyen gazdasági képzést a 2022-es felvételin. Az évről évre több mint tízezer felvételizőt vonzó gazdálkodási és menedzsment szakot például a legnagyobb budapesti egyetemek a 2023-as felvételin 280 és 550 ezer forint közötti féléves tandíjjal hirdetik, míg a vidéki tudományegyetemeken 225 és 350 ezer forint közötti önköltséget szabtak meg.

A legkisebb főiskolák és egyetemek közül több ugyanakkor 200 ezer forint körüli tandíjat kér az ősszel kezdő hallgatóktól.

A jogászképzések egy része is drágább, mint tavaly – igaz, közel sem olyan mértékben emelkedtek az árak, mint a legnépszerűbb gazdasági alapszakokon. A három budapesti jogi karon változatlanok az árak, a vidéki egyetemeken viszont 10-15 ezer forinttal kell majd többet fizetniük egy szemeszterért a 2023 szeptemberben beiratkozóknak, mint azoknak, akik korábban kezdték az egyetemet.

Igaz, azok tandíja még így is 270 és 300 ezer forint között mozog, ami teljesen átlagos önköltségnek számít a magyar felsőoktatásban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet