Egy héten keresztül elenőrizték a rendőrök a teherautókat és a buszokat - nem túl fényes a statisztika

Most hozták nyilvánosságra az októberi három és félezer ellenőzés eredményét.

A rendőrök az egyhetes akció során 3097 nehéz tehergépkocsit és 465 autóbuszt ellenőriztek - írja a Police.hu.

A Tispol Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását vizsgálták. A rendőrök 2019. október 14. és október 20. között az ellenőrzött járművek esetében 885 alkalommal állapítottak meg jogsértést.

Police.hu

Azonnali közlekedési korlátozást 10 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a jármű-kategóriában vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 75 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 170 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 85 alkalommal kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során nyolc esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 96 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 221 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során 28 jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt. A vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 10 esetben, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban öt alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt hat esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos