"Tiszta viszonyokat a szombathelyi kézilabdában!"

Az SZKKA reagált az alantas, méltatlan és felesleges politikai húrokat pengető támadásokra.

Az utóbbi időben több negatív cikk jelent meg a megyei napilapban az NB I/B-ben szereplő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiával kapcsolatban. Az egyesület vezetősége egy közleményben reagált hivatalos oldalán a történtekre, melyet most változtatás nélkül közlünk:

Tiszta viszonyokat a szombathelyi kézilabdában!

Alantas, méltatlan és felesleges politikai húrokat pengető támadás érte a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) többezres nagyságú közösségét. Bizonyos körök azt a látszatot akarják kelteni, hogy klubunk vezetése gátat szab szombathelyi sportolók pályafutásának sikerességében. A tény ezzel szemben az, hogy az SZKKA korábbi vezetőedzője az idén nyáron minden eszközt felhasználva a másik szombathelyi klubhoz akarta átszervezni a szerződéssel rendelkező játékosainkat, valamint az utánpótlás bázisunkat.

Mihelyst Klubunk vezetése értesült az iskolaszövetkezeti botrány kirobbanásáról, szerződést bontott a korábbi vezetőedzővel, ő a másik klubnál bejelentkezett, ott edzést vezetett, és már Haladás-mezben nyilatkozott a Szombathelyi TV-ben, mint az új vezetőedző.

Bölöni Roland a Haladás edzőjeként nyilatkozott az SZTV-nek

Miután előzetes letartóztatásba került, a másik klub is bölcs döntést hozott, és nem alkalmazta őt. Sajnos, a Haladásnál is próbálkozó személy olyan károkat okozott, amivel – az érintett játékosokat megtévesztve, a munkajogi szabályokat velük felrúgatva – nehéz helyzetet teremtett.

Egyesületünk nyitott minden együttműködésre, hiszen most is szerepel volt játékosunk (Császár Zsófia) a másik klubban. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a sportolói profi szerződések már munkaviszonynak számítanak, így azok felrúgása átláthatatlan helyzetet teremtene, nem csak a kézilabdában. Klubunk csak olyan jogi lépéseket tett, amely a komplett kézilabda-társadalmat védi. Arról, hogy milyen jogsértés történt, majd a független magyar bíróság hivatott dönteni.

Klubunk elhatárolódik minden politikai jellegű megnyilatkozástól, és arra kérjük a pártok képviselőit, szimpatizánsait, hogy szakmai kérdésekben, a tények ismerete nélkül ne ítélkezzenek, ezt ne használják fel jogtalan haszonszerzésre.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia közössége a vitát lezártnak tekinti.

Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia kézilabda közössége

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport