Eddig: 1 788 363 / 3 000 000 Ft, 90 támogató. Még5nap.
Légy része az igazságnak!

Tíz év után elköszönt a hívektől Torony plébánosa, dr. Perger Gyula

A Nyugat olvasóinál 2014-ben ő lett az Év vasi embere. A hívek még szerenádot is adtak a papjuknak, akit egy évtizednyi toronyi szolgálat után helyeztek át a Kőszegi plébániára.

Ünnepi szentmisén búcsúzott a hívektől dr. Perger Gyula plébános, akit egy évtizednyi toronyi szolgálat után helyeztek át a Kőszegi plébániára.

A plébános, aki tíz éve került Dozmat, Torony, Sé, Bucsu településekre, hogy papi szolgálatát teljesítse, személyes hangú búcsúbeszédében elmondta, az eltelt időszakról rengeteg szép emléket őriz szívében. - számol be a búcsúról a torony.hu honlap.

Perger Gyula
torony.hu

Hangsúlyozta, jó volna a pillanatot megállítani. Ezen a búcsúmisén ezt teszi, és elvégzi a számvetést. Visszaemlékezett arra a napra, amikor 2011. augusztusában nem kis félelemmel lépett az igehirdető állványhoz. Akkor mind a négy templom rossz állapotban volt, jó látni, hogy most a búcsúzás idejére mind megújultak, megszépültek. A pályázatok, a Püspöki Hivatal, az önkormányzatok és a hívek áldozatos segítségét is megköszönte, hiszen e források nélkül ez lehetetlen vállalkozás lett volna.

Perger Gyula
torony.hu

Jó volt megállni, visszanézni, hálát adni – mondta, és arra kérte a híveket, továbbra is imádkozzanak érte, és ő is imádkozik az egyházközségért, minden hívőért az említett településeken. Kérte továbbá, hogy fogadják nyitott szívvel utódját, Haller László atyát.

Még 2014-ben egyébként a Nyugat olvasótábora szavazatai A toronyi plébános toronymagasan nyert 2014. January 13. 17:05 alapján a lapnál, az Év vasi embere dr. Perger Gyula (PhD) plébános lett. Toronymagasan győzött, maga mögött hagyva a második helyen végzett Kálmán László kosárlabdázót, és a harmadik befutót, Dr. Grasselly Magdolna főorvost, a Markusovszky Kórház Neonatalis Intenzív Centrumának vezetőjét.

Dr. Perger Gyula, a toronyi plébános
Bonyhádi Zoltán

Az évtizednyi szolgálat után levélben köszönt el dr. Perger Gyula Torony polgármesterétől is. A levelet változatlan formában közöljük a torony.hu nyomán:

"Tisztelt Polgármester Úr!

Határkőnél hittel megállni kötelez. Határkő érkezett el az életemben a toronyi plébánián töltött 10. évem, s annak immár utolsó hetei, napjai. Csodákra emlékezni jó, mert ami itt történt az eltelt 10 évben az csoda. Az Isten csodája, hogy adott hozzá hitet, kitartást és szorgalmat!

Előttem van az első pillanat, amikor Ön fogadott engem 10 évvel ezelőtt a plébánia udvarán, és készségesen felajánlotta mindenben a segítségét!

De előttem van az első pillanat amikor beléptem a toronyi templomba. Erősen piros oszlopai, zöld falbetétjei, egyszínű falai, megroskadt templomkeresztje. Előttem van a félelmem, hogy miként fogad el a közösség, de Isten anyjának szolgálatom kezdetén felajánlott egyházközség hamar elfogadott, befogadott. A négy falura kiterjesztett fatimai körmenetek, a vidám hangulatú egyházközségi bálok 9 alkalma, a közös kirándulások, amelyek egy közösségé forrasztották a négy községet. Tudunk együtt ünnepelni, s tudunk örülni egymás sikereinek. Ezt tartom a munkám legnagyobb gyümölcsének, hogy a négy falu egy közösséget alkot.

Előttem vannak a közösen megélt társadalmi munkák, közös templomtakarítások, díszítések, a karácsonyi közös előkészületek, a jól szervezett egyházközségi képviselőtestület Unger Imre vezetésével.  Előttem vannak a születés és névnapi összejövetelek a plébánián, a jó hangulatú egyházközségi gyűlések. A mennyország előízét megtapasztaltató liturgikus összejöveteleink. A felújítások felett érzett öröm, a mindig szépen díszített oltárok, a rendbe tett és rendezett plébánia udvar. Mind a négy községben elhelyezett Mária szobrok. A plébánia területén megforduló atyák, kispapok, híresebb világi előadók. A 115 alkalommal megtartott fatimai körmenetek, de előttem vannak a határban tartott búzaszentelők, valamint a hegyi zarándoklatok is! A közös belföldi és külföldi zarándoklatok, kirándulások és közös színházi élmények! Örömünk, hogy községünknek van kispapja!

Az eltelt 10 esztendő alatt 601 gyermeket kereszteltem, 95-t eskettem a plébánia területén, s 464 testvérünket kísértem utolsó útján temetőinkben.

A teljesség igénye nélkül fontos állomások Toronyban a felújítások területén: a templom kereszt megerősítése, majd a harangjáték beszerelésére, a templom tető megújítása, majd a vízelvezetés e templom körül, a templom külső színezése, ezt követően régi vágy teljesült, hogy a korábban teljesen egyszínű templombelső falakat neobarokk festészet technikával kifestettük elsőként a falra festett oltár készült el, majd a templom falak többi része is. 98 méter hosszan pedig új kerítés készülhetett a templom és a plébánia ház elé, valamint a plébánia ház is megújulhatott külső szigetelést és színezést kapott. Igényesen kialakított udvarunk lett, s a plébánia ház mellé egy terasz is épült.  Új főoltár és szembemiséző oltár került a templomba. Igényesen parkosítottuk a plébánia udvarát és a templom kertet. A hívek liturgikus eseményeken való szép számú részvétele miatt ellenállhatatlan lett, annak a szándéknak a megvalósítása, hogy a templomot közel 50 nm-rel bővítsük. Ezzel együtt megtörtént a templomi padlóburkolat cseréje, gázfűtés rendszer kiépítése, az egykor sekrestye templomtérré való átalakítása, annak neobarokk kifestése, s emellett a bővítéssel újabb közösségi helységek kialakítása. Az udvaron a 100 éves trianoni évforduló alkalmából emlékművet helyeztünk el, s közösségi események rendezésre is alkalmassá tettük a templom és a plébánia közötti területet.

Mindezen munkák megírt és elnyert pályázatok nélkül lehetetlenek lettek volna, amelyért köszönetemet fejezem ki Dr. Hende Csabának térségünk országgyűlési képviselőjének, az Országgyűlés alelnökének, aki mindvégig segített és támogatott munkámban.

Köszönöm Önnek is Polgármester úr, hogy kérésemet meghallgatva támogatták a templom keresztjének helyre állítását, hogy az elnyert pályázatainkat pénzügyi forrással kiegészítve támogatták a kerítés megépülését, és szintén hozzájárultak a templombelső kifestéséhez. Köszönöm a minden esztendőben megítélt működési célú támogatást! Köszönöm, hogy plébánosságom teljes időtartalma alatt a fűnyírást biztosították a plébánia udvaron és a templom kertben. Köszönöm a karácsonyi ünnepkörben gondosan kiválasztott és felállított karácsonyfát a templom előtt, köszönöm a szabadtéri szentmisékhez a hangosítást, a padok előkészítését és szintén köszönöm, hogy mind az egyházközségi báljainkhoz, mind egyéb rendezvényeinkhez biztosították a sportcsarnokot. Köszönöm Önnek, az Önkormányzati  Képviselőtestület régi és jelenlegi tagjainak valamint munkatársainak, hogy mindig mindenben a rendelkezésemre és segítségemre voltak.

Kedves Polgármester úr! Köszönöm a közösen elvégzett munkát az eltelt 10 esztendőben, köszönöm, hogy mindig szem előtt tartották itt Toronyban, ha a pásztor és a nyáj egyet akar, akkor azon az Isten áldása van. Köszönöm, hogy nem kellett ellenszélben dolgoznom, s köszönöm, hogy a csodát a falu népével együtt álmodtuk, s együtt valósítottuk meg! Utolsó szentmisémet a toronyi templomban 2021. július 25-én, vasárnap ½ 10 –kor tartom, amelyre szeretettel várom. Isten áldása és a Szűzanya közbenjárása legyen velünk továbbra is! S ne csak a felújított templomok, hanem a toronyiak szívének szeretete is őrizzen meg engem."

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet