A SZOVA Nonprofit Zrt. ezúton felhívja a figyelmet, hogy a Közgyűlés döntése alapján az alábbi területek 2018. szeptember 1-től a fizetőparkolási rendszerhez tartoznak, vagyis az ott található parkolóhelyek kizárólag díjfizetés ellében vehetők igénybe:
A Kisfaludy utcában a forgalmi rend is változik majd: az utcában egyirányú forgalmi rend kerül bevezetésre a Vörösmarty utca irányába.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!