Több mint egy évtizede illegálisan szállítják a hulladékot egy budapesti kerületben

Százmillióktól eshetett el a Fővárosi Önkormányzat közszolgáltatója az illegális társasházi hulladékbiznisz miatt.

A XI. kerületi Kondorosi Lakónegyedből több mint egy évtizede illegálisan szállítják el a háztartási hulladékot – tárta fel az Átlátszó ottlakók segítségével.

„Hatalmas üzlet a szemét” – mondták a szemétszállítással foglalkozó vállalkozók a kilencvenes években. „Fegyverek, prostik, drog és szemét, ezekben van az üzlet” – mondta a hulladékos szektort közelebbről ismerő interjúalanyuk 2023-ban.

A Fővárosi Önkormányzat közszolgáltatója, a Budapesti Közművek az elmúlt évtized alatt többszázmillió forinttól eshetett el azáltal, hogy nem hozzá folyik be a szemétszállítási díj.

Az illegális szemétbegyűjtést videón is rögzítette az Átlátszó. A művelettel a lakók sem feltétlenül járnak jól anyagilag, ráadásul a vállalkozó a lakók által szelektíven gyűjtött szemetet még össze is önti a vegyes hulladékkal.

Az Átlátszó sem a szemetet elszállító vállalkozótól, sem a társasházakat kezelő közös képviselőtől, sem pedig a közszolgáltatótól nem kapott érdemi magyarázatot a jogsértőnek tűnő gyakorlatra.

A teljes cikket itt olvashatják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet