Török kisebbségek rivális csapatai csaptak össze.
A hatóságok 41 embert állítottak elő, 7 ember, köztük egy intézkedő rendőr megsérült.
A flamand város rendőrkapitányságának információi szerint a városközponthoz közel eső egyik kerületben a török kisebbséghez tartozó rivális csoportok között tört ki a verekedés, amelynek okát nem tudni.
Antwerpenben több mint 500 ezer ember lakik. A Belgium északi, flamand nyelvű országrészén elterülő város népességének mintegy 39 százaléka bevándorló hátterű. Felmérések szerint ez az arány rövid időn belül 50 százalék fölé emelkedhet. A legnagyobb lélekszámú kisebbséget a marokkóiak alkotják, utánuk a török származásúak vannak a legtöbben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!