Több társkeresőn fogott férfit is begrogoztatott a nő, de a randevúk nem szexszel értek véget

Ráadásul a férfiak élete is veszélyben forgott.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 3-án megtartott folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett annak a nőnek a büntetőügyében, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel, majd a vádmódosítást követően emberölés kísérletével vádolt - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közleményből kiderül: a nő különböző internetes társkereső oldalakon regisztrált, álnéven és más fotójával.

Ezeken a fórumokon lépett kapcsolatba az ügy három sértettjével 2018 szeptembere és októbere között.

Mindhármukkal internetes levelezésbe kezdett, majd személyes találkozót beszélt meg velük.

Egy férfival a Margitszigeten, két másik kettővel pedig a lakásukon találkozott.

Ezek után olyan italokat kínált nekik, amelyekbe többnyire bódító hatású, vényköteles gyógyszereket kevert.

Ezektől a férfiak öntudatlan állapotba kerültek, így a vádlott átkutatta a ruházatukat és magához vette értéktárgyaikat.

Az első sértettnek 157 400 Ft, a másodiknak 536 640 Ft, míg a harmadik sértettnek 393.280 Ft kárt okozott.

Az elfogyasztott italok hatására pedig mindhárom férfi kórházba került. Az igazságügyi orvos és toxikológus szakvélemények szerint a szervezetükbe juttatott gyógyszerek hatására közvetlen életveszélyes állapotba kerültek.

A vádlottat a nyomozóhatóság egy budapesti szórakozóhelyen fogta el, ruházatából és táskájából SIM kártyák, e-mail címek, jelszavak, valamint vényköteles tabletták kerültek elő.

Az ítélet

A bíróság az ügyészség eredeti vádindítványát találta megalapozottnak, a vádmódosítással nem értett egyet, ezért a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette, rablás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A döntés ellen az ügyész fellebbezett, a vádlottnak és védőjének három munkanap áll rendelkezésére a jogorvoslatra, így az ítélet nem jogerős.

A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek