Többéves mélypontra ereszkedett az infláció augusztusban

Segített az üzemanyagárak csökkenése és az, hogy az élelmiszereknél véget ért az árszabályozó intézkedések kivezetésének áremelő hatása.

2024 augusztusában átlagosan 3,4 százalékkal nőttek az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Júliusban még 4,1 százalék volt az infláció, a csökkenés a 3,7 százalékos elemzői várakozásokat is meghaladta - hívta fel a figyelmet a portfolio.hu. Mint írták, utoljára az inflációs válság előtt, 2021 elején volt olyan alacsony az infláció, mint idén augusztusban. Az augusztusi inflációt lefelé húzta az is, hogy az üzemanyagárak havi alapon csökkentek, illetve úgy tűnik, hogy az élelmiszereknél véget ért az árszabályozó intézkedések kivezetésének áremelő hatása.

A tavaly augusztusihoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,4 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 27,7, a csokoládé és kakaóé 10,6, az éttermi étkezésé 8,0, a gyümölcs- és zöldségléé 6,7, az étolajé 5,5, a tejé 4,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 4,4, a sertéshúsé 3,4 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 8,1, a tojásé 7,9, a tejtermékeké 5,7, a cukoré 4,6, a kenyéré 1,7 százalékkal csökkent.

A KSH jelentése szerint a szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér és a testápolási szolgáltatások 10,6-10,6, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,5, a járműjavítás és -karbantartás 9,6, a sport- és múzeumi belépők 8,8, a lakásjavítás és -karbantartás 8,5, az üdülési szolgáltatás 6,2 százalékkal.

A ruházkodási cikkek ára 4,5, a szeszes italok, dohányáruké 3,9 százalékkal emelkedett, utóbbin belül a dohányáruké 3,8 százalékkal.

A háztartási energia 4,3, ezen belül a vezetékes gáz 9,4, az elektromos energia 1,7 százalékkal olcsóbb lett.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 6,7 százalékkal csökkent, az ékszereké 9,2, az új személygépkocsiké 6,6, a szobabútoroké 2,3, a konyha- és egyéb bútoroké 1,7 százalékkal nőtt.

A gyógyszer, gyógyáruk 5,9 százalékkal drágultak, a járműüzemanyagok 2,9 százalékkal olcsóbbak lettek.

Júliushoz viszonyítva, egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára sem változott, ezen belül a vaj és vajkrém 2,3, a péksütemények 1,9, a kávé 1,8, a tejtermékek 0,6, a tej 0,5 százalékkal többe, a tojás 2,3, a száraztészta 1,7, a párizsi, kolbász 1,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 1,2 százalékkal kevesebbe kerültek.

A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások 3,4, a lakbér 0,9 százalékkal drágult egy hónap alatt. A ruházkodási cikkekért 1,3, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, utóbbin belül a vezetékes gáz szintén 0,1 százalékkal lett olcsóbb lett, a járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal csökkent.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság