Húsvéti, levezető edzést tartott a Haladás VSE tájfutó szakosztálya, ahol minden korosztály együtt edzett, és gyűjtötte a pontokat a csokikért. A futkározók gyerekek, tinédzserek és felnőttek között beszélgettünk a szakosztály edzőjével, Geosits Beatrixszal.
Kicsik és nagyok együtt, a természetben
Szombathelyen már negyven éve jelen volt a tájfutás, ám a kilencvenes években egy kicsit eltűnt a sportág. Néhány lelkes sportoló támasztotta fel négy-öt éve, így lett a Haladás VSÉ-nek újra tájfutó szakosztálya. Ezalatt a néhány év alatt pedig az eredmények is jöttek, és a népszerűség is egyre nő.
Mikor a korosztályokról kérdezem Geosits Beatrixot, felderült arccal mutat körbe:
Hát Látja?
A derültség oka pedig nem más, hogy az egykori tájfutó nagypapa nyugdíjas korában visszatalált a sportághoz, mellette pedig épp elszalad egy kisóvodás.
Mint mondja, a legfiatalabbak is örömmel várják, de az feltétel, hogy tudjanak olvasni, hiszen a térképjeleket is meg kell tanulniuk.
Alsó tagozatosok már egész nyugodtan jöhetnek.
Felső megkötés nincs, van hatvan év feletti versenyző is.
Az idősebb, senior korosztály nem nagyon jár edzésekre, hanem versenyekre, ott találkoznak a gyerekek velük.
Persze annak sem kell aggódnia, aki most fedezte fel magának a sportágat, az edző örömmel újságolja, hogy neki bizony már anyuka klubja is van.
Ők most tanulják a tájfutást. És meg kell mondanom, hogy nincsenek előbbre, mint az abszolút kezdőim.
A kezdők először megismerkednek a térképjelekkel és a tájoló használatával. Ehhez speciális tájolók is vannak már, amik segítik a tanulást. A legkisebbek versenyein a pályán is segítik azokat, akik még kevésbé jók térképolvasásban.
Az erdőben szalagozással támogatott versenyek vannak, így az, aki nem tud még úgy tájékozódni, az nem fog eltévedni. Viszont aki már jól olvassa a térképet, az letudja vágni a szalagos utat.
A nagyobbak nehezített versenyszituációkban készülnek a versenyekre, például lyukas térképeket kapnak. Az ilyen felkészülésekhez jó terepre van szükségük, emiatt évente többször mennek edzőtáborba, legutóbb Sopron környékén voltak, ahol az osztrák tájfutó-válogatott csapattagjaival készültek együtt.
Az edzőtáborokhoz több szponzorok is támogatást nyújt, de az edző szerint nekik nem az a fontos, hogy mindenáron legyenek szponzoraik és támogatóik.
Csupa olyan támogatót szeretnénk, akik úgy gondolkodnak, mint mi, és a környezet- és természetvédelmet is fontosnak tartják.
A természet szeretete ellenére előfordul, hogy a sportolók kénytelenek teremben edzeni. Az egyetemi sportcsarnokban is rendeztek már ilyen versenyt.
De azért mi a természetben érezzük jól magunkat.
Azt, hogy a tájfutás mennyire adja meg mindenki számára a lehetőséget, nagyon jól jellemzi, hogy kialakult egy fogyatékkal élők számára is végezhető ága, a trail-o.
A tájékozódás egy olyan képesség, ami nem csak mozgásban végezhető, ezt a sportot pedig együtt űzheti mozgássérültek és épek is.
Mikor a legutóbbi eredményekről érdeklődöm, az edző büszkén mutat a
kamaszfiúkra
, akik mostanság tájkerékpároznak.A fiúk nem bírnak magukkal, azt mondják a tájfutás kicsit lassú már nekik. Ezért tájbringáznak, tulajdonképpen olyan biciklivel mennek az erdőben, amin térképtartó is van, és remekül szerepeltek, magyar bajnoki helyezésekkel jöttek haza.
