Toroczkaiék kiderítették, ki áll valójában Magyar Péter mögött

Neki köszönhető az is, hogy a Tisza Párt az Európai Néppártba került.

A Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte, és globalista érdekeket szolgál ki – mondta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, az InfoRádió Aréna című műsorában. Hosszú hónapok nyomozásával derítették ki, hogy Radnai László segíti őt, aki korábban Vona Gábort is támogatta a Jobbik élén. Az ő fia Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke.

"Radnai László nagyon furcsa, nagyon érdekes ember volt. Ő a globális nagyvállalatok világából jött, ő egy háttérember, hogy én most beszélek róla, ez rendkívül kellemetlenül érinti őt, és nyilván újabb és újabb támadásokat fog majd kapni emiatt a Mi Hazánk Mozgalom és valószínűleg én is tőle" – mondta a pártelnök.

Szerinte Radnai Lászlónak komoly múltja van a globalista, nagyvállalati, pénzügyi köröknél, neki köszönhető, hogy a Tisza Párt az Európai Néppártba került. A globalista köröknek kellett egy olyan párt, amit ők irányítanak, és "óriási színjátékot láttunk tavasszal", "színpadot ácsoltak és hátulról irányítják Magyar Pétert" - magyarázta. Elismerte azt is, hogy a pártelnök egyébként ügyesen csinálja, amit csinál, jó kommunikációs képességei vannak.

Azt is megjegyezte, hogy szerinte Radnai László áll annak hátterében is, hogy őt fekete listára tették a közösségimédia-platformok. "Tömeggyilkosokkal, sorozatgyilkosokkal említenek egy lapon, rajta vagyok az amerikai feketelistán, a Meta-feketelistán, ami az amerikai sajtóban kiszivárgott. Jugoszláv háborús bűnösök, Adolf Hitler, Oszama bin Laden neve között van az én nevem" - mondta ezzel kapcsolatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet