Torokátvágással fenyegetőzött egy férfi Szombathely főterén

Nem ez volt az első eset.

A Szombathelyi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az ellen a különös visszaeső férfi ellen, aki belekötött Szombathely Fő terén két férfibe 2021 májusában – közölte lapunkkal az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott elővett egy zsebkést és azzal hadonászott, valamint fenyegetőzött, hogy elvágja a két férfi torkát.

A Szombathelyi Járási Ügyészség 60 nap elzárás kiszabását indítványozta, ha a vádlott beismeri a bűnösségét a váddal egyezően az előkészítő ülésen, és lemond a tárgyalásról.

Tavaly nyáron történt

Talán érdemes megemlíteni, hogy nem ez az első eset, hogy késsel fenyegettek valakit Szombathely Fő terén.

2020 júliusában egy férfi egy svájci bicskával hadonászott „Adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket” – Fegyverrel raboltak ki négy fiatalt a szombathelyi Fő téren 2020. July 06. 10:13 , miközben felszólította a négy fiatalt, hogy „adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket”.

Ezt követően a férfi odaszorította a kés pengéjét az egyik fiatal nyakához, akit azzal fenyegetett, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét. A fenyegetésen túl mindkét támadó bántalmazta is a sértetteket, pofon vágták, ököllel állon ütötték őket. A megfélemlített fiatalok átadtak a gyanúsítottaknak összesen 20 ezer 400 forint készpénzt és két – köztük egy 160 ezer forint értékű – mobiltelefont.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló