Az eset egy magyar baleseti sebészet szakrendelésen történt, 2015. 07.31-én. Olvasónk panaszlevelét egy az egyben közöljük:
Fél 11-kor indultam otthonról betegszállítóval. Orvos nem volt sokáig, amivel semmi gondom nincs, ha indokolt volt. A betegszállító letett, ment a másik beteggel. Sok várás, de végeztem a kettő perces(!) kontroll vizsgálattal. Várni kellett. A betegszállítókat körülbelül dél óta nem láttam. Közben háromnegyed 2 lett. Pisilnem kellett akkor már nagyon. Szóltam a asszisztensnek. Szorítsam, volt a válasz, s ott hagyott. Szóltam még egyszer, amikor valaki kijött, de akkor már úgy, hogy mindenki hallotta. Nincs ágytál, azt mondták. Mondtam, hogy nem kell ágytál, csak toljon el a WC-ajtóig, s négykézláb becsúszok. Nem tudja leengedni a betegágyat, volt a következő válasz. S ott hagytak.
Egyfolytában jeleztem, amikor kijött egy nővér, vagy elment arra valaki. Szóltam még legalább háromnak, de akkor már hangosan. a folyosó egyik végéről jeleztem nekik, úgy hogy meghallották. Erre a betegek nem bírták. Az egyik elment a pulthoz, szólt. Köszönet innen is neki ezért. Jött valaki, én biztonsági őrnek gondoltam. Bement, szólt. Kijött. Semmi. Aztán volt még két beteg, akik odajöttek. Kértem, toljanak a WC felé. El is kezdték. S ekkor jött az, ami miatt most leginkább írok, ami miatt azt mondom, hogy egyik se dolgozzon már másnaptól.
Biztosan meghallották bent is a hangoskodást, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó, amikor elhaladtunk előtte. Nem engedték, hogy eltoljanak a WC-ig a betegek! Ez a betegszállítók dolga, volt az elmélkedés, aztán ezzel be volt fejezve. Mert ugye akkor már ők végeztek velem, nem az ő dolguk, s BEMENTEK! Aztán megláttam egy másik betegszállítót a folyosó másik végén, annak ordibáltam. Odajött, eltolt a WC-ig. Ha nem engedték volna, akkor leszállok akárhogyan, négykézláb végigcsúszok a kövön. Akkor már nem lett volna más választásom.
Kinek mi a dolga?
Kérek minden jó szándékú embert, hogy tegyünk ez ellen. Egy adag pisivel kellene őket szemközt önteni. Betegjogi képviselőt már kerestem. Név szerint kérem az ápolók nevét, ha lehet, s azt is szeretném kivizsgáltatni, ha lehet, az orvos miért nem hallotta a hangoskodást. Ha most jut csak a tudomására, akkor mi a hozzáfűznivalója. Dr. Sz. Z.? Kis dolog? Ez a legnagyobb. Ez határozza meg az alkalmasságot, az egészségügyet. Mert már velem végeztek, nem az ő dolguk. Hanem a betegszállítóké.
Annyi jó szándékú, annyi rendes egészségügyi dolgozó van, hogy csak a következő megoldás létezik. Elkezdem, s tegyünk azért, hogy az ilyen emberek egy napot többet ne dolgozhassanak egészségügyben. Azokat megnevezni, akik így viselkednek, vagy ELNÉZIK, HOGY A SZEMÜK LÁTTÁRA ÍGY VISELKEDIK VALAKI. Ha a saját hozzátartozójával vagy velük valaki ezt csinálná, akkor mit szólnának?
Nem éltem vissza semmivel, nem voltam elviselhetetlen beteg. (Hozzáteszem, ha az lennék, akkor mi lenne?). Egyszerűen nem volt nálam a járókeret, mert útban van a kocsiban. Soha egyszer sem mondták, vinnem kell. Nem is tudom, hol férne el a szállítóban. 1 méternél sokkal magasabban voltam a kocsin, ahonnét nem tudtam egyedül lejönni törött lábbal. Azt mondjuk nem értem, miért kell ilyen magasságban hagyni a betegeket, amikor elmennek, s otthagyják a beteget. Két mozdulat, aztán felemelik, amikor elindulnak.
A kilinccsel sincsenek túl jó viszonyban
Még egy, ami sokat mutat. Az ajtót egyszer sem tudják betenni, csak bevágni úgy, hogy a tok még azért nem esik ki. A beteget úgy kérdezik pattogósan, hogy a folyosó másik felén is minden beteg kivétel nélkül hallja, hogy kivel mikor, mi történt.
Kilenc hete járok oda, de a székek negyede balesetveszélyes, s azóta egy sincs kicserélve. Vagy vennék le teljesen, mert aki nem veszi észre, s ráül, az már helyben is van. Otthon is így csinálják, ha jön a vendég?
Nehogy valakinek az jusson eszébe, hogy a betegszállítókat hibáztassa. Nem tudom indokolt volt-e a sok várás ebben az esetben. Ketten voltunk két szállítóra, de mondom, nem tudom. Ez most nem téma. Az eddigi tapasztalataim szerint a betegszállítók igazi egészségügyi dolgozók. Láttam, amikor kézzel vittek székben a második emeletre beteget, vagy türelmesen várták, amíg valaki elkészül, mikor odaértek, de még nem volt készen a beteg és a többi.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
