A múlt hét közepén derült ki
Bezár Szombathely egyik legendás étterme 2020. August 26. 17:26 , hogy 12 év után decemberben bezár a Csónakázótó partján álló Tóvendéglő, és az új tulajdonos már más célra használja majd az épületet.
Néhány nap múlva sikerült kiderítenünk
Jövőre irodaház lesz a szombathelyi Tóvendéglő helyén 2020. August 28. 14:36 , hogy a szombathelyi, de főként Somló-hegyi birtokairól és pezsgőüzeméről híres Kreinbacher József érdekeltségében lévő Metal Hungária Holding Zrt. a vevő, a cég közleményben jelentette be, hogy irodaépületet alakítanak ki a Tóvendéglőből.
Ők is hozzátették viszont, és lapunknak Nemény András polgármester is megerősítette, hogy a vevő az önkormányzattal egyeztetve alakítja majd ki az épület környezetét, és egy egyelőre nem ismert, közösségi célú beruházást is végrehajt ott.
A Tóvendéglő az elmúlt 12 évben a város egyik ikonikus étterme és rendezvényhelyszíne lett, rengeteg esküvői vacsora, lakodalom, családi esemény, gólyabál, mindenféle bálok, sőt, politikai események helyszíne is volt.
Habár decemberig várja még vendéglőit a Tóvendéglő, a jelenlegi tulajdonos hozzájárulásával készítettünk néhány fotót. Olvasóinknak és az utókornak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!