Trump kampánycsapata levette honlapjáról a "muszlimok kitiltása" linket

Eltűnt a honlapról nemcsak a muszlimok amerikai beutazásának tiltásáról szóló link, hanem az is, amelyik a párizsi klímaegyezmény felmondását ígérte. Mindkét ígéret a választási kampányban hangzott el, de a nagyobb figyelmet és a nagyobb felháborodást a muszlim vallású emberek amerikai beutazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló, diszkriminatívnak ítélt ígéret keltette.

Donald Trump a terrorcselekmények veszélyére utalva még tavaly decemberben ígérte meg először, hogy teljesen megtiltja muszlimok amerikai beutazását, aztán a kampány során később "enyhített" a megfogalmazáson, és már "átmeneti" tiltást emlegetett. A honlapon mindenesetre az eredeti javaslat, ígéret szerepelt. Nem szerepelnek már a honlapon a legfelső bíróság új tagjára vonatkozó személyi javaslatok sem, és hiányzik a gazdasági szabályozással és a védelmi politikával összefüggő néhány kampányjavaslat is. Helyettük egy adománygyűjtő oldalra terelik a honlap látogatóját. A Reuters brit hírügynökség megkereste a megválasztott elnök kampánycsapatát, ők azonban nem reagáltak a kérdésekre, és közleményt sem adtak ki a változtatásokról.

Donald Trump és Hillary Clinton harmadik elnökjelölti vitája
Reuters / Rick Wilking

Al-Valíd bin Talál szaúdi herceg - aki egyébként nagy összegekkel támogat amerikai egyetemeket, és különösen sok adományt adott a Georgetown Egyetemnek, a CNBC televízióban dicsérte Trumpot, hogy a honlapról eltávolíttatta a muszlimok beutazási tilalmáról szóló javaslatot. Az interjúban a herceg elmondta azt is, hogy Donald Trump a Twitter-fiókjából szintén törölte a muszlimokat sértő bejegyzéseket. Szamir Kaláf, az Amerikai-Arab Megkülönböztetés-ellenes Bizottság nevű civil szervezet vezetője csütörtökön egy sajtótájékoztatón szintén megköszönte a muszlimokat sértő javaslat eltávolítását a honlapról, de ő hozzátette: aggodalmaik még nem szűntek meg teljesen, hiszen "egy dolog mondani valamit, és teljesen más a cselekvés".


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek