Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Tudja ön, hogy most melyik Magyarországon az 50 legnagyobb város és az 50 legkisebb falu?

Annyit elárulunk, hogy Szombathely benn van az első tízben, a legkisebb települések pedig között tarol Zala megye.

Kétségkívül vannak izgalmasabbnak hangzó tevékenységek, mint a KSH adatsorainak böngészése, pedig olykor egész érdekes táblázatokra lehet bukkanni.

Mint például Magyarország legnagyobb és legkisebb lélekszámú településeinek aktuális listája.

A 2020-as adatok szerint Budapesten jelenleg 1,75 millió ember él. Továbbra is Debrecen a második legnagyobb város (201 ezer lakos), majd Szeged (160 ezer), Miskolc (152 ezer) és Pécs (142 ezer) a sorrend.

Jelenleg Szombathely a 10. legnagyobb magyar város
Mészáros D. Zsolt

Szombathely a maga 78 ezres lélekszámával a 10. helyen fut be Székesfehérvár és Szolnok között.

Íme a teljes top 50.

Magyarország 50 legnagyobb lélekszámú települése

sorszám Város Megye lakosok száma
1. Budapest 1750216
2. Debrecen Hajdú-Bihar 201 112
3. Szeged Csongrád-Csanád 160 258
4. Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén 152 901
5. Pécs Baranya 141 843
6. Győr Győr-Moson-Sopron 133 946
7. Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg 116 814
8. Kecskemét Bács-Kiskun 110 373
9. Székesfehérvár Fejér 96 529
10. Szombathely Vas 78 591
11. Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok 70 554
12. Érd Pest 69 431
13. Tatabánya Komárom-Esztergom 66 141
14. Sopron Győr-Moson-Sopron 63 065
15. Kaposvár Somogy 60 656
16. Veszprém Veszprém 59 119
17. Békéscsaba Békés 58 654
18. Zalaegerszeg Zala 56 722
19. Eger Heves 51 894
20. Nagykanizsa Zala 46 049
21. Dunakeszi Pest 43 863
22. Dunaújváros Fejér 43 310
23. Hódmezővásárhely Csongrád-Csanád 43 149
24. Szigetszentmiklós Pest 40 105
25. Cegléd Pest 35 477
26. Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron 34 218
27. Baja Bács-Kiskun 34 155
28. Vác Pest 33 091
29. Salgótarján Nógrád 32 982
30. Gödöllő Pest 32 101
31. Ózd Borsod-Abaúj-Zemplén 31 748
32. Szekszárd Tolna 31 544
33. Pápa Veszprém 30 330
34. Hajdúböszörmény Hajdú-Bihar 30 117
35. Kiskunfélegyháza Bács-Kiskun 29 138
36. Budaörs Pest 29 119
37. Gyöngyös Heves 28 929
38. Gyula Békés 28 916
39. Esztergom Komárom-Esztergom 28 165
40. Ajka Veszprém 27 593
41. Szentendre Pest 27 271
42. Jászberény Jász-Nagykun-Szolnok 27 028
43. Orosháza Békés 26 874
44. Kiskunhalas Bács-Kiskun 26 797
45. Szentes Csongrád-Csanád 26 655
46. Siófok Somogy 25 822
47. Kazincbarcika Borsod-Abaúj-Zemplén 25 286
48. Gyál Pest 24 195
49. Hajdúszoboszló Hajdú-Bihar 24 138
50. Nagykőrös Pest 23 538

Ami a legkisebbeket illeti, leginkább Zala megye dominanciája a szembetűnő. A félszáz legkevesebb lélekszámú magyar település között 21 (!) Zala megyében található.

Ezen a listán két Vas megyei település is szerepel: A Bükhöz közeli Iklaberényben 45-en, míg az osztrák határszélen lévő Nemesmedvesen 27-en élnek.

Magyarország 50 legkisebb lélekszámú települése

Sorszám Település Megye Lakosok száma
1. Tornabarakony Borsod-Abaúj-Zemplén 10
2. Debréte Borsod-Abaúj-Zemplén 10
3. Felsőszenterzsébet Zala 13
4. Iborfia Zala 15
5. Csertalakos Zala 16
6. Tornakápolna Borsod-Abaúj-Zemplén 17
7. Pusztaapáti Zala 21
8. Teresztenye Borsod-Abaúj-Zemplén 22
9. Libickozma Somogy 22
10. Keresztéte Borsod-Abaúj-Zemplén 23
11. Megyer Veszprém 24
12. Perecse Borsod-Abaúj-Zemplén 24
13. Baglad Zala 25
14. Kára Somogy 26
15. Litka Borsod-Abaúj-Zemplén 26
16. Zalaköveskút Zala 27
17. Kány Borsod-Abaúj-Zemplén 27
18. Szijártóháza Zala 27
19. Nemesmedves Vas 27
20. Alsószenterzsébet Zala 28
21. Lendvadedes Zala 28
22. Kozmadombja Zala 29
23. Csér Győr-Moson-Sopron 30
24. Lendvajakabfa Zala 32
25. Bödeháza Zala 33
26. Ramocsa Zala 37
27. Becskeháza Borsod-Abaúj-Zemplén 37
28. Gagyapáti Borsod-Abaúj-Zemplén 37
29. Szárász Baranya 40
30. Magyarföld Zala 41
31. Kisvásárhely Zala 41
32. Horváthertelend Baranya 41
33. Hosszúvíz Somogy 41
34. Tengeri Baranya 43
35. Somlóvecse Veszprém 43
36. Kispirit Veszprém 44
37. Kékkút Veszprém 44
38. Lasztonya Zala 45
39. Nagyhuta Borsod-Abaúj-Zemplén 45
40. Óbudavár Veszprém 45
41. Ligetfalva Zala 45
42. Iklanberény Vas 45
43. Zalameggyes Veszprém 46
44. Pamlény Borsod-Abaúj-Zemplén 47
45. Abaújalpár Borsod-Abaúj-Zemplén 47
46. Dötk Zala 47
47. Rinyaújnép Somogy 47
48. Sima Borsod-Abaúj-Zemplén 47
49. Zalaszombatfa Zala 47
50. Gosztola Zala 49

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?

Tovább az oldalra