Tudtad, hogy egy magyar évente akár 3 kiló kávét is betol?

Szeptember 29-én ünnepeljük a kávé világnapját, így hoztunk néhány érdekességet.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kávé a világ egyik legkedveltebb itala, hiszen naponta 3 milliárd csészényi fogy belőle. Szeptember 29-én, a népszerű élénkítő ital világnapján a kávéfogyasztás legújabb trendjeiből szemezgettünk.

Hidegen is szeretjük

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

Nemcsak a szupermarketek polcain, de a kávézók itallapjain is egyre több hideg kávéváltozattal találkozhatunk, és egyre többen keresik is ezeket a változatokat. A fogyasztásra kész (ready-to-drink) jegeskávék mellett a frissen főzött kávéknál is hódít a hideg szervírozási mód.

A jegeskávék hagyományos elkészítésétől merőben eltérő Cold Brew módszernél hideg vizet használnak az elkészítéshez, a Flash Brew esetében viszont forró vizet öntenek a kávéra, majd gyorsan lehűtik.

Unger András

Egyre többen szeretik

Már régóta megfigyelhető, hogy a fogyasztók az italok esetében is az egészségesebb alternatívákat keresik, és ezt a trendet a koronavírus-járvány csak felerősítette. Az üdítő italok helyett egyre többen keresik a jeges kávékat, melyek frissítenek és a koffeinnek köszönhetően lendületet is adnak.

Ennek a trendnek is köszönhető, hogy folyamatosan nő az egy főre jutó kávéfogyasztás, jelenleg Magyarországon évente átlagosan 3,1 kg kávét iszunk meg fejenként, és ezzel a világranglista 24. helyét foglaljuk el. (A világelső finneknél 9,6 kg/fő/év a mennyiség).

Vágyunk a különleges ízekre

A kávés italokkal szemben is folyamatosan nőnek az elvárások, ez vonatkozik az elkészítéshez használt kávé minőségére, de a többi alapanyagra is. Ma már a fogyasztók sokszor nem elégszenek meg egy sima cappuccinóval, hanem keresik növényi tejjel készült verziókat és az ízek terén is változatosságra vágynak.

A különleges ízek elterjedése is azt mutatja, hogy sütemény, édesség helyett egyre inkább ezekkel a finomságokkal kényeztetjük magunkat, például sós karamellás vagy rumos dió ízű jegeskávékkal.

Pixabay.com

Fontos az íz és a minőség, de a fenntarthatóság is

A fogyasztók vásárlási döntéseiknél nagyon komolyan figyelembe veszik azt, hogy az adott márka mennyire fenntartható módon állítja elő a terméket, mennyire etikusan működik. És ez nemcsak magára a kávétermesztés módjára vonatkozik, hanem a teljes ellátási láncra, beleértve például a csomagolt jegeskávéknál a csomagolóanyagot.

A világon kapható, fogyasztásra kész kávéitalok több mint 30%-a a végtelenszer, 100%-ban újrahasznosítható aludobozban kerül forgalomba, és folyamatosan nő ennek a csomagolóanyagnak a térnyerése.

Nem csészében, hanem csomagolva

Kávénkat többségében otthon vagy munkahelyünkön isszuk meg, de egyre több kávét iszunk útközben, munkába menet, esetleg kávézókban. Jelenleg már az összes mennyiség egyötöde fogy elviteles, azaz ’on-the-go’ kiszerelésben, hiszen így bárhova magunkkal vihetjük kedvenc koffeines frissítőnket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?