Fogadd el a tested, bébi! Lehet, hogy ez nem mindig a legokosabb tanács?

Egy túlsúlyos nő levetkőzött egy amerikai nagyváros forgalmas piacán, és bekötötte a szemét, azzal az üzenettel, hogy minden testet értékelni kell.
-

Számos olyan akciót és kampányt láttunk már, amiben valamilyen fizikai hátránnyal rendelkező emberek közlik velünk: a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez egy darabig helyénvaló tanács - addig a darabig, amíg egy átírhatatlan adottságról van szó. Ha vörös hajjal születtünk, akkor vörös a hajunk, ha itt-ott pigmenthiányosak vagyunk, ha túl vékony a hangunk, vagy fejletlen valamelyik végtagunk, arról nem tehetünk, és másoknak is eszerint illik viszonyulniuk hozzánk.

Csak sajnos ott bicsaklik a dolog, amikor ugyanezt az üzenetet a nem egészségügyi okokból fakadó, rossz szokásokból eredő túlsúlyosság problémájára is alkalmazni kezdik. Mint ez a nő az Idaho állambeli Boise-ban, aki levetkőzött a nyílt utcán, bekötötte a szemét, és letett maga elé egy táblát ezzel a felirattal:

"Mindazokért állok itt, akik önbecsülési gondokkal küszködtek, mint én, ugyanis minden test értékelendő. Ha támogatod ezt, rajzolj egy szívet a testemre!"

És a két kezéből ki lehetett venni a filctollat, és szívet rajzolni a testére. Ahogy a videó mutatja, sokan megtették:

Kérdés, mennyire bölcs ez az elsőre rendkívül rokonszenvesnek tetsző performansz. Hiszen, ahogy egy korábbi, hasonló témájú cikkünkben megírtuk: az Egyesült Államokban az emberek több mint egynegyede túlsúlyos, az OECD szerint ez az arány 2020-ra felszökhet a döbbenetes 75 százalékra is. Egy ilyen videó viszont azt mondja: minden rendben, mert minden test jó test. Csak éppen közölhetné bónuszként azt is, hogy "egyébként meg vigyázz magadra, mert az egészségedet teszed kockára. Ezzel a testtel."

Valójában: nem, ha kövér vagy, ne fogadd el magad. Hanem tegyél ellene, és azért, hogy a gyerekeidnek ne kelljen zokogniuk a kórházi ágyad felett, amikor már a második infarktussal fekszel be. És van még valami, amit nem ajánlatos elfogadni:

-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód