Sípszóval és táblákkal fogadták a tüntetők a Falco csarnokavatójára érkezőket

A Falco Zrt. új üzemavatójának vendégeit fogadták a környékbeli polgárok.
Kedden délelőtt avatta a Falco Zrt. az új felületkezelő üzemét. Ennek örömére 18-20 fős tüntető tömeg köszöntötte a vendégeket a bejáratnál, táblákkal, molinóval, sípokkal.
Tüntetés a Falco bejáratánál
Garai Antal Atom

Az önkormányzat részéről Lakézi Gábort és Molnár Miklóst láttuk. Molnár ki is szállt az autóból és rögtön odament a tüntetőkhöz. Elmondta, hogy ő csak megnézni jött mi épült itt. Némi adok-kapok után elhangzott az a mondat tőle, hogy: Hende Csaba indított petíciót, ő gyűjtött aláírásokat. Őt kéne megkérdezni, hogy miért füstöl még mindig a kémény.

Tüntetés a Falco bejáratánál
Garai Antal Atom

A 18-20 fős csoportban nem csak környékbeliek, hanem a Joskar-Ola vagy épp a KISZ lakótelepről érkezők is voltak. Volt aki csak pár percre maradt, aztán indult munkába, azt is megtudtuk, hogy ha nem munkaidőben lenne az avató, akkor többen lennének. A Zanati úton elhaladó autósok közül sokan dudáltak, mutatták hüvelykujjukat, kifejezve így, hogy támogatják az ügyet. Egyébként abszolút békésen zajlottak az események, amint beért az utolsó vendég is még 10-15 perc ácsorgás után mindenki hazament.

Tüntetés a Falco bejáratánál
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet