Koldulás a szombathelyi kórháznál, virtuálisan

A Markusovszky kórház dolgozói azért tüntettek, mert elveszítették a közalkalmazotti státuszból származó előnyöket. A kórházat a megyei önkormányzat alakította gazdasági társasággá, a tüntetők a kieső pénzt a kormánytól követelik.

Miért nem jöttök ápolónak?

– áll az egyik transzparensen, mellette:

A közalkalmazott jobban dolgozik?

feliratot lengeti a tavaszias szellő. Olyan 100-120 kórházi alkalmazott gyűlt össze a kórház bejáratánál, hogy a Liga szakszervezetek által összehívott tüntetésen részt vegyen.

Sorra érik a károk a dolgozókat

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Egy szervező szórólapot oszt, később kiderül, hogy a demonstráció mondanivalója ebben részletesen benne foglaltatik. De előtte Kiss Béla, a kórházi szakszervezet alelnöke némi technikai tudnivalóval – mettől meddig érvényes a területfoglalás – szolgál, és közli a tüntetés címét is: Virtuális koldulás.

Aztán Takáts Lajos szakszervezeti elnök felolvassa a szórólapot. A lényege, hogy a Markusovszky kórház 2007-től zrt-ként működik, így a korábban közalkalmazotti státuszban lévő dolgozók elveszítették az ehhez kapcsolódó előnyöket és alkalmazottak lettek. A Liga már akkor tiltakozott ez ellen, de az érintett politikusok ( A megyei közgyűlés fideszes vezetői. Sz. J.) és a kórház menedzsmentje egyhangúlag jelentették ki, hogy az átalakítás semmilyen hátrányt nem okoz a dolgozóknak.

Ez az ígéret nem teljesült, felmondták a kollektív szerződést, amiről még érdemi tárgyalásokat sem lehet folytatni. A dolgozókat pedig sorra érik a károk. Úgymint az, hogy elestek attól a kétszeri havi 49 ezres bérkiegészítéstől, amelyet a kormány (

nyilván kampánycélokkal

– áll a szórólapon) a februári és márciusi fizetésekhez adott.

Elmennek a szakképzett dolgozók

Eltűnt a közalkalmazottakra vonatkozó háromévenkénti kötelező béremelés, a kórházban tavaly ősszel megszüntették a hűségjutalmat. Nem vezették be a pótlékalap tavalyi 400 forintos emelését, és a dolgozók nem részesültek a közalkalmazotti béremelésből, ennek következtében a kórházi alkalmazottak 10 százalékkal keresnek kevesebbet, mintha továbbra is közalkalmazottak lennének.

Virtuális koldulás - demonstráció a Markusovszky kórház előtt
Virtuális koldulás - demonstráció a Markusovszky kórház előtt
Tánczos Mihály

A veszélyes, sugárzó anyagnak kitett munkahelyeken dolgozók (pld. röntgen) nem kapják meg a korábban járó plusz öt nap szabadságot, a kórház megvonta az önkéntes nyugdíjpénztári kifizetéseket is, és – főleg a 45 éven felülieknél – csökkent az alapszabadság is.

Mindennek pedig az az eredménye, hogy a szakdolgozók elmennek a kórházból, a Liga úgy tudja, hogy jelenleg is több tucat szakdolgozó keres munkát külföldön, jelenleg német és angol nyelvtanfolyamokra járnak.

Azonnali 10 százalékos béremelést!

A szórólap szerint a gazdasági társasággá szervezés előnyei egyértelműen a bérek és bérjellegű kifizetések megvonásából származnak. Ezért követelik, hogy a kórház vezesse be újra a közalkalmazotti bértáblát és a háromévenkénti kötelező béremelést, amely 10 százalékos azonnali bérnövekedést jelentene.

Virtuális koldulás - demonstráció a Markusovszky kórház előtt
Virtuális koldulás - demonstráció a Markusovszky kórház előtt
Tánczos Mihály

És követelik, hogy a politikai csatározásokban szenvedő dolgozók februári és márciusi bérét egészítsék ki a 49-49 ezer forinttal. Mégpedig a központi, állami költségvetésből.

A szórólap felolvasása után bejelentés érkezett, a tüntetést két másik szakszervezet is támogatja, szolidaritásukat fejezik ki. Aztán következett a virtuális koldulás, a korábban kiosztott virtuális pénzt (fénymásolt papírdarabokat) a papírdobozokba gyűjtötték a tüntetők.

Alig félóra alatt véget is ért a demonstráció, amelyen a kórház vezetői és fenntartói közül nem jelent meg senki. Azt persze nem tudjuk, hogy hívták-e őket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Hogyan bocsátkozhat a Fidesz kórház-privatizációt sejtető manőverekbe?

Dr. Prugberger Emil szombathelyi képviselő Mikolánál tiltakozik a Markusovszky kórházban történtek miatt.

Részvénytársasággá alakul a szombathelyi kórház - a város nem szólhat bele semmibe

A zrt.-nek a megye az egyedüli tulajdonosa, a székhely pedig marad Szentgotthárdon.

Járóbeteg-szakrendelőt tervez a szombathelyi önkormányzat

Indokolatlan és előkészítetlen a Markusovszky kórház gazdasági társasággá alakítása. Prugberger Emil képviselő (Pro Savaria), az egészségügyi szakmai bizottság elnöke egyetért a városvezetéssel.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet