Ha egy tüntetés lehet szép, akkor ez az volt

Rendhagyó etika óra volt a pedagógusok világnapján Sopronban. Aki ott volt, több lett tőle. Tanítottak a tanárok a demonstráción is.

Hatalmas tömeg gyűlt össze szerda este a soproni Széchenyi téren, ahol a pedagógusokért és az oktatásért demonstálhattak mindazok, akik szerint változtatásokra van szükség a magyar oktatásban.

Tanárok, óvónők, tanítók, iskolai alkalmazottak, szülők, diákok és támogatók énekelve, egymást biztatva hallgatták a szónokokat. Politikai nagygyűlésekhez szokott füleknek új és valóban felemelő volt, ahogy kulturáltan, egyetlen rossz szó vagy hamis hang nélkül beszéltek örömeikről és gondjaikról a szónokok.

A Líceum tanárai együtt érkeztek a térre is.
Enyugat.hu

A Miénk itt a tér! dallama adta meg a kezdő hangulatot a demonstráción Molnárné Dukai Éva, a Széchenyi-gimnázium és Hegyi Norbert, a Lackner-iskola tanárának gitárjátékával. És énekelt a tér...

„Mivel mi nagyrészt soproni és környékbeli pedagógusok vagyunk, s mivel életünk a hivatástudatunk táplálta önzetlen szolgálat, szerény eszközeinkkel ma is igyekszünk majd kicsit tanítani az itt megjelenteket, sőt, meg nem jelenteket: köszöntünk mindenkit rendkívüli ének, irodalom és legfőképpen: etika óránkon. Bár, akikre – az elmúlt napok eseményeinek fényében – a leginkább ráférne ez utóbbi, fájdalom, ma vélhetőleg épp igazolatlanul hiányoznak” – mondta többek között a rendezvény első szónoka, Hegyi Norbert, a soproni Lackner-iskola pedagógusa.

Tőle a Széchenyi-gimnázium tanára vette át a szót, miközben a térre még mindig érkeztek csoportok, s a járókelők közül is sokan megálltak. Maradtak is... Talán mert nem csak sirámokról volt szó és panaszáradatról, hanem főleg arról, milyen szép is ez a hivatás. És mennyire sok múlik azon, kik és hogyan végzik ezt a feladatot.

Tanult a tömeg is.
Enyugat.hu

„Tanárnak lenni soha nem jelentette csak azt, hogy megtanítottuk, mennyi öt meg öt, vagy mikor volt a kenyérmezei csata. Tanárnak lenni mindig is azt jelentette, hogy a tudás átadása mellett segítettük tanítványaink jellemének formálását, lehetséges utakat mutattunk céljaik elérésére, elvárásokat fogalmaztunk meg, amelyek segítették formálódó egyéniségük kialakítását, és magunk is mintát adtunk azzal, ahogy feléjük fordultunk és ahogy vállaltuk önmagunkat. Tükrök vagyunk és tükröt tartunk a tanítványaink elé” – fogalmazott a Széchenyi tanára, Sebestyén Andrea.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a téren.
Enyugat.hu

Kiss Igor, a soproni Líceum néhány napja megválasztott új diákelnökeként a tanulók nevében is szólt:

„Azt látjuk, hogy a tanárok a szabadidejükben is velünk foglalkoznak, így amikor egyikük megkérdezte, választanám-e a pedagógus pályát, határozottan tudtam nemet mondani. Naponta átérezzük erőfeszítéseiket, amikért év végén kapnak egy csokor virágot és egy köszönömöt, esetleg. Érezzük, hogy ez így nincs rendjén, ahogy nincs rendben a tananyag sem. Olyan dolgokat kell megtanulnunk, aminek már most tudjuk, hogy sosem látjuk hasznát. Nem világosak a szabályok, amiket nekünk kellene betartanunk. Bizonytalanságok vannak az érettségik és a felvételi szabályoknál is. Így nekünk is nehéz felkészülni” – sorolta a problémákat a diák.

Keveházy Zsuzsanna két gyermek édesanyjaként vállalta, hogy elmondja véleményét és tapasztalatait az oktatásról.

„Aki a katedrán maradt, az elsősorban hivatástudatból van ott. De az, hogy most ennyien itt vagyunk, azt is jelzi, hogy egy ponton túl az elhivatottság is megkopik, ha a tanárnak azon kell aggódnia, miből fog kijönni a hó végéig; ha a társadalmi státuszán kell őrlődnie... A tanároknak oroszlánrésze van a következő generáció kinevelésében. Az iskola az a közeg, ahol a gyerekek az ország, a nemzet tágabb kultúrájának szerves részévé válnak. Ettől lesznek kultúremberek és magyarok... Az az ország, nép, társadalom, amelyet nem okos, hasznos emberek alkotnak, megsemmisül, elkallódik, nyomorba hull...” – mondott ki nagyon fontos mondatokat a szülők nevében szóló Keveházy Zsuzsanna.

„Az oktatási rendszer omladozik: széthulló falai alá hivatástudatuktól vezérelt pedagógusok ugranak, hogy kifelé ne látszódjon mindez. Ám aki csak közelebb lép, mind látja a bajokat. Látja, hogy az oktatási rendszer az előző évszázadban rekedt, és tanítási módszerei alkalmatlanok arra, hogy a modern kor kihívásaira felkészítsék a fiatalokat” – mondta a demonstráció egyik szervezője, a Líceum tanára, Locsmándi Dániel.

Locsmándi Dániel a fiatal pedagógusok aggodalmait is megfogalmazta.
Enyugat.hu

„Mindannyian érezzük, mennyire kizsigerel bennünket a rendszer.Érezzük, hogy hányszor kell felesleges adminisztrációval töltenünk az időt, mennyire nincs lehetősé a redszer kötöttségeinek megváltozatására. Ráadásul el fogunk fogyni. Ki fog holnap tanítani? Én és hozzám hasonló lelkiismeretes elvetemültek ige. Még igen. De ha az oktatási rendszer aző panaszaikat nem odafigyeléssel,hanem elhallgattatással vagy kirúgással torolja meg – na, az az igazi önmagunk saját lábon, tüdőn vagy ehyéb tetszőleges testrészen lövése. Ki fog holnap tanítani?” – tette fel a költői kérdést Locsmándi tanár úr, a végére tartogatva egy üzenetet:

„A problémák súlyosak. Változás kell. Változtatni akarás kell kormányzati részről is, de nem úgy, hogy erővel tolnak le újabb reformokat a torkunkon. Nem úgy, hogy tovább növelik a pedagógusok terheit. Tárgyalni kell. Egyeztetni, egyezkedni kell. Mi nyitottak vagyunk rá. Nekünk fontos a változás, de nemcsak nekünk, mindenkinek. Szülőknek diákoknak, a társadalom összes tagjának. Mert nagyon nem mindegy, ki fog holnap tanítani. Fog-e valaki holnap még tanítani...?”

A résztvevők végül felolvasták, mit kíván a magyar pedagógus?

1. Tisztességes bért és megélhetést a pedagógusoknak és a munkájukat segítő minden dolgozónak!

2. Csökkentsék a pedagógusok kötelező óraszámát és adminisztrációs terheit!

3. Növeljék a munkát segítők számát!

4. Felelős oktatási minisztériumot! Nyomásgyakorlás helyett együttműködést!

5. Állítsák vissza a szabad tankönyvválasztást!

6. Autonómiát az iskoláknak!

7. Ne tegyék kötelezővé a pedagógusminősítési eljárást! A gyerekekkel szeretnénk foglalkozni, nem a portfóliónkkal!

8. Gyermekeink túlterheltek. Csökkentsék a diákok kötelező óraszámát és felesleges terheit!

9. A tantervek elavultak és elvontak. Korszerű tananyagot minden tantárgyból! Kevesebb lexikális tudást, több gyakorlati tudást!

10. Modern, XXI. századi felszereltségű iskolákat! A felújítás a fenntartó feladata, nem a szülőké!

11. Unió a közoktatásban! Egyenlő támogatást, egyenlő jogokat, egyenlő esélyeket!

12. A sztrájk alapjog!

+1 Vegyék vissza a kiállásuk miatt elbocsátott kollégákat!

A cikk laptársunknál, az Enyugaton jelent meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet