Úgy elütötte a gyalogost egy férfi Szombathelyen, hogy az a szélvédőre, majd a járdára csapódott

Az ügyészség szerint azért következett be a baleset, mert a sofőr nem tartotta be a KRESZ-t.

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2022 augusztusában Szombathelyen, a Vörösmarty és a Semmelweis utca kereszteződése előtt, a Vörösmarty utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyet úgy közelítette meg személyautóval, hogy nem vette észre az azon az áthaladást megkezdő idős gyalogos, akit az autó elejével elütött - közölte csütörtökön a Vas Vármegyei Főügyészség.

Az átkelőhelyen már 11,5 métert megtett sértett a szélvédőre, majd onnan az úttest melletti járdára csapódott. A sértett a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

Mint írják, a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, amelynek ellenére a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművével a gyalogosnak nem adott elsőbbséget.

A férfi büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló