A Világgazdaság érdeklődésére szinte az összes nagyobb hazai kiskereskedelmi lánc az árstopos termékek iránt megnövekedett forgalomról számolt be július utolsó hetében. Azok után küldték el kérdéseiket a meghatározó piaci szereplőknek, hogy augusztus elsejével kivezeti a kormány az élelmiszer-árstopokat.
Egyedül a SPAR jelezte a Világgazdaságnak, hogy nem érzékel megnövekedett forgalmat, a Lidl viszont azt írta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az ástopos termékek fogyását, és azon dolgoznak, hogy maximálisan kiszolgálják a vásárlókat.
A német diszkontlánc szerint a jelenlegi számok azt mutatják, hogy jelentősen élénkült az árstopos termékek iránti kereslet, főként a tartós, hosszabb távon is tárolható termékeket keresik a vásárlók, bár az elmúlt napokban a csirkemellből is érezhetően több fogyott. Ezért, hogy minden igényt ki tudjanak szolgálni, a korábban bevezetett mennyiségi korlátozásokat továbbra is érvényben tartják.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak azt mondta, hogy egyáltalán nincs ok a pánikra, mivel a vevők nagyon széles akciós körrel találkozhatnak a boltokban.