Úgy tűnik, lenne igény arra, hogy korábban nyisson a szombathelyi uszoda

Hogy ez megérné-e az üzemeltetőnek, az már más kérdés.

Nemrég a szombathelyi fedett uszoda nyitvatartását pedzegette egy olvasónk, Miért csak reggel 9-kor nyit hétvégén a szombathelyi uszoda? 2022. January 19. 19:04 szerinte ugyanis nem állapot, hogy „hétvégén csak a kényelmes 09:00-tól várja az úszni vágyókat”. Azt is írta, hogy általában a dolgozó, illetve sportemberek nem idegenkednek a korán keléstől, ugyanis sokat jelenthet a reggeli úszás a hétvégi bevásárlás-ebédfőzés programban.

Olvasónk kérdésekkel zárta levelét, melyeket továbbítottunk az üzemeltetőnek, a VASIVÍZ ZRt.-nek, akik azt válaszolták, hogy a hétvégi nyitvatartási rendet a korábbi évek tapasztalatai, vendégforgalmi adatai és igényei szerint alakították ki. De hangsúlyozták, hogy a vendégek kiszolgálása mellett nagy figyelmet kell fordítaniuk az uszoda hatékony és költségtakarékos működtetésére is.

Garai Antal Atom

És mivel a szombathelyiekhez intézte olvasónk az egyik kérdését, mi indítottunk is egy szavazást, hogy megtudjuk, mit gondolnak olvasóink.

Összesen 805 szavazat érkezett, ebből a döntő többség, egészen pontosan 402-en voksoltak arra, hogy korábban kellene nyitnia hétvégén az uszodának. Ez a szavazatok 50 százaléka.

A maradék 50 százalék (vagyis 51, mert a kerekítés miatt egy kicsit elcsúszott az érték) pedig a következőképpen oszlik el: 134-en (17 százalék) úgy gondolják, hogy nem kellene korábban nyitnia az uszodának, 109-en (14 százalék) azt mondták, hogy őket nem érinti ez az egész, 160 szavazó (20 százalék) szerint pedig igényfelmérést kellene tartani.

Olvasónk egyébként a Google-t is segítségül hívta, valamint saját tapasztalatait is latba vetve azt írta, hogy Szombathely egyedülálló ezzel a kései nyitással az országban. A városi fedett uszoda egyébként hétfőnként 14:00-tól 21:30-ig van nyitva, keddtől péntekig 6:00-tól 21:30-ig, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon pedig 9:00-től 18:00-ig.

Majd hozzátette, hogy sok más városban általános a reggel 6 órás nyitás, ami részben igaz is, de azért nem mindenhol van ez így. Győrben például az Aqua Sportközpont hétfőtől péntekig 5:30-tól várja az úszni vágyókat, hétvégén pedig 6:00-tól. A pécsi Hullámfürdő mindennap 6:00-kor nyit, a Debreceni Sportuszoda hétköznap 6:00-kor, hétvégén pedig 8:00-kor.

Az igény tehát úgy tűnik, Szombathelyen is meglenne a korai hétvégi nyitásra. De hogy ez megérné-e az üzemeltetőnek, az már más kérdés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet