Soros ügynökeivel riogató Szita Károly maga is besúgó volt, nem is akármilyen!

Kaposvár polgármestere még a Kádár-rendszer híveként jelentett „a mások életéről”, olvashatjuk a mno.hu-n.

Tisztázzuk a legelején, nem először merül fel Szita Károly ügynökmúltja. 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján. A Magyar Nemzet azonban már konkrét bizonyítékokat is talált. Megszerezte a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját, birtokukba került továbbá a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktája és Szita kézzel írt jelentése a nyolcvanas évekből.

A Magyar Nemzet állítása szerint az 1994 óta fideszes polgármester, Szita Károly:

  • Krakus Péter néven jelentett
  • Szita Károly beszervezésének hivatalos dátuma 1980. július 1.
  • A titkos minősítéseket a papírokon látható bélyegző szerint 2008. július 12-én törölték.
  • 1989. május 9-ig állományban állt.
  • A beszervezés alapja: „hazafias”.
  • Krakust, vagyis Szita Károlyt az első rendőrségi anyagban titkos megbízottként emlegetik, ami az „egyszerű” ügynöki besoroláshoz képest kiemelt státust jelentett a rendszeren belül – írja a Magyar Nemzet.

    Szita Károly a leírtak szerint egyebek között azt mondta kapcsolattartójának, hogy „bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat”.

    Szita Károly ügynök volt, íme a bizonyíték
    Nyugat.hu

    A papírokból kiderül, feladataként

    az idegenforgalmi szezonban a laktanyák környezetébe beutazott nyugati állampolgárok tevékenységének figyelemmel kísérését, vizuális felderítő magatartások kiszűrését, illetve a környezetben élő, és nyugati áp.-kat (állampolgárokat) fogadó magyar áp.-k személyének, kapcsolatainak felderítését

    határozták meg.

    Szita a Magyar Nemzet dokumentumai szerint lelkes jelentőnek számított

    1983. augusztus 22-én például saját rokonságáról is jelentést tett. Mint a kézzel írt szövegből kiderül, húga esküvőjére érkeztek rokonok az NSZK-ból.

    A német vendégek csak az esküvő idején tartózkodtak Kaposváron, a többi napot a Balatonon töltötték. Barátom unokanővérének apósa most már nyugdíjas, de régebben a belügynél dolgozott.

    (Az NSZK belügyénél.)

    Szita Károly a dokumentumok alapján nem jelentett eget verő ügyekről, valószínűleg lehetősége sem volt erre, nem is állították komolyabb próbák elé - jegyzi meg végül a mno.hu. Majd hozzáteszik:

    Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy március 15-én és október 23-án állandó készültségben kellett állnia, az élet és ma már a történelem azonban úgy hozta, hogy érdemben nem akadt tennivalója. Megnyilatkozásaiból jól látszik, Szita Károly a Kádár-rendszer elkötelezett híveként tűnt fel, vele szembeni kényszerítésnek nincs nyoma.

    A nemzetes cikk legdurvább mondata azonban egyértelműen az, hogy

    Fenesi Lajos nyugalmazott alezredest, egykori beszervezőt 2004 augusztusában Lamperth Mónika belügyminiszter a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki.

    Szita egy évvel az után, hogy leszerelt, 1990-től már Kaposvár alpolgármestereként dolgozott, 1994-től Fidesz polgármester, és 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke.

    A vádakra Szita Károly tömören, egy mondatban, így reagált:

    Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!

    Majd megosztotta Facebookján a Hirado.hu tényszerűséget még hírből sem ismerő, csöppet kaotikusra sikeredett védőbeszédét.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet