Két országos projektről beszélt ma a kórház és a város vezetése a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház sajtótájékoztatóján.
Az ápolási eszközpark fejlesztése, illetve az egészségügyi szakellátásban dolgozók munkakörnyezetének javítása a fő célja a két fejlesztésnek.
Országos szinten összesen 8 milliárd forintnyi beruházásról szól az EU-s projekt. Az 1400 ágy és azt kiegészítő ápolási eszközből 92 került most Szombathelyre. Ez az ápolási eszközbeszerzés első üteme.
Ennek keretében 80 elektronikusan mozgatható multifunkciós ápolási ágy, valamint 12 intenzív ágy érkezett a napokban a szombathelyi intézménybe. Ezeket infúziós állványokkal, matracokkal, kórházi ágyneműkkel egészítették ki.
A tájékoztatón elhangzott másik komoly EU-s támogatású beruházás is, aminek legfőbb célja az egészségügyben dolgozók lakhatási körülményeinek javítása, hogy ezzel is visszafogják a szakma elhagyását és az egészségügyben dolgozók elvándorlását.
Országszerte 16 helyszínt érint ez a 8,5 milliárdos fejlesztés. Új szolgálati szállásokat építenek, illetve meglévő nővérszállókat újítanak fel országszerte 2020 tavaszáig. Szombathelyre 384 millió forint jut, így 40 új férőhely épülhet majd.
A fejlesztések az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírizásával valósulnak meg.